A határon túli választási jog leginkább szimbolikus jelentőséggel bír. Egy 2022-es országgyűlési választás során 456 ezer határon kívüli (illetve magyarországi lakcímmel nem rendelkező) magyar állampolgár regisztrált levélszavazóként, de végül csupán 318 ezer levélszavazat érkezett, amelyek közül 264 ezer volt érvényes. Ez mindössze két mandátum sorsa felől döntött a 199-ből.
Jól látszik, hogy a levélszavazatok száma jelentősen csökkent; 2022-ben a regisztrálók alig több mint fele adta le érvényes szavazatát, ami sajnálatos, hiszen ideális lenne, ha minél több érvényes szavazat érkezne be egy demokráciában.
Ha a DK nézőpontjából közelítjük meg a dolgokat, feltételezzük, hogy ebben az évben a levélszavazatok aránya hasonló lesz, mint a négy városban leadott listás szavazatok esetében. Ez azt jelentené, hogy ezek a városok legalább 14 mandátum sorsáról döntenek, míg a határon túli magyarok összesen négy mandátumról. Tehát a négy városnak négyszeres súlya lenne a választási rendszerben. Ha az összes 199 mandátumot figyelembe vesszük, a határon túl élő választók csak 2 százalékos befolyással bírnak. Ezt irigyli a DK, amely ilyen módon akarja befolyásolni a magyar jövőt.
Ez nem jelenti azt, hogy a határon túli magyarok szavazatai ne lennének fontosak. A DK által vitatott arányosság és befolyás kérdése a jelenlegi rendszer keretein belül egyértelmű.
Érdemes-e ezért beülni a parlamentbe? Molnár Csaba esetéről, miután egymondatos állítását alázták meg a számokkal, érdemes levonni néhány következtetést az emberi minőségéről, a pártjáról, és a nemzethez való viszonyáról. Ezek az állítások már igazán indokoltan feszítenék ki egy cikk kereteit.
Szégyen lenne, ha a DK ezzel a hazug kampánnyal bejutna a parlamentbe. De ha így is történik, négy évig viselniük kell annak a szégyennek a bélyegét, amely által ott ülnek.
Forrás pestisracok.hu
