Megvitattuk, milyen következtetések vonhatók le a választások kimenetelére az ajánlásgyűjtés jelenlegi állása alapján. Szóba kerültek az egymástól jelentősen eltérő közvélemény-kutatások is. Ilyen különbségek mellett felmerül a kérdés: hihetünk-e még a méréseknek, és hogyan lehet eligazodni az adatok között?
A kampány érezhetően élesebbé vált. A rendőrök elfogták azt a férfit, aki kormánypárti jelöltek plakátjait rongálta meg, majd bántalmazta a történteket mobiltelefonjával rögzítő szemtanút. Ugyanakkor korábban több tiszás aktivistát is támadás ért. Valóban minden idők legagresszívabb kampányát látjuk? Mire számíthatunk a hátralévő hetekben, és milyen következményei lehetnek a fokozódó feszültségnek?
Mindeközben a magyar–ukrán viszony is egyre hangsúlyosabb eleme lett a kampánynak, belpolitikai fegyverré vált. Kérdés, hogy ez a Fidesznek kedvez-e, vagy inkább kockázatot jelent számára.
Ki jut fel a szavazólapra, és ki tűnik el?
Zárug Péter Farkas rámutatott: az ajánlásgyűjtés időszaka minden választás előtt egyfajta kötelező kör, amely során látványos csörte alakul ki arról, ki milyen gyorsan és hányadiként gyűjti össze a kellő számú aláírást, noha ennek valójában nincs érdemi jelentősége. A választópolgárt elsősorban az érdekli, hogy a szavazólapon kik szerepelnek, és ott van-e a preferált pártja. A Mi Hazánk szerinte kényelmesen teljesíti a feltételeket, a sorrend lényegtelen; inkább az a kérdés, hogyan áll a DK és a Kutyapárt. Utóbbi indulását érthetőnek tartja: egy olyan politikai szereplőről van szó, amely tükröt tart a hagyományos politikai erőknek, és amíg számottevő – akár egy százalék feletti – támogatottsága van, addig logikus, hogy elindul.
Az ellenzéki térfélen gyakran alkalmazott nyomásgyakorlás, miszerint aki indul, az akadályozza a kormányváltást, a mikropártok esetében lehet releváns, de a Kutyapártra kevésbé illik, mert visszalépéssel épp saját karakterét, „tükörpárt” jellegét adná fel. Ugyanakkor a politológus szerint az ellenzéki tér átrendeződése, egy erős kihívó megjelenése csökkentette a Kutyapárt mozgásterét és láthatóságát. A DK nehézségei korábban is érzékelhetők voltak; Zárug úgy véli, időben komolyabb szervezeti munkára lett volna szükség ahhoz, hogy az ajánlásgyűjtés ne okozzon problémát. Megjegyezte azt is: nem zárja ki, hogy a politikai térben érdek fűződik a DK 106 jelöltjének indulásához, mivel a politikai „piacon” lehet erre kereslet.
Lapunk főmunkatársát, Nótin Tamást nem lepi meg, hogy a Demokratikus Koalíció gyengén teljesít az ajánlásgyűjtés során. Emlékeztetett rá, hogy 2023 végén és 2024 elején még voltak olyan kutatások, amelyek 20 százalék körüli támogatottságot mértek a DK-nak, miközben a párt 2022 után tudatosan arra törekedett, hogy Gyurcsány Ferenc szavaival élve „gravitációs ponttá” váljon az ellenzéki térfélen. Nótin szerint azonban a DK saját stratégiájának csapdájába esett: az O1G-szavazótábor létrejöttében jelentős szerepe volt, ám időközben megjelent egy erős kihívó, amely még markánsabban tudta megszólítani ezt a protesthangulatú tábort, így a DK szavazóinak jelentős része a Tisza Párthoz pártolt át.
Hasonló átrendeződés figyelhető meg a Kutyapárt esetében is: korábbi támogatói jellemzően rendszerkritikus, de pártpreferenciával nem rendelkező, tudatos szavazók voltak, akik fontosnak tartották a részvételt, ugyanakkor nem találták helyüket a hagyományos ellenzéki kínálatban. A Tisza Párt megjelenésével azonban létrejött egy erősebb, rendszerellenes alternatíva, ami csökkentette a Kutyapárt mozgásterét. Nótin úgy véli, a március 6-ig tartó időszak – vagyis az, hogy mely pártok tudják teljesíteni az indulás feltételeit – pontosabb képet adhat a valós választói igényekről, mint a közvélemény-kutatások.
A Mi Hazánk jelenlegi állása az ajánlásgyűjtés során azért lehet kulcsfontosságú, mert nem kizárt sem a két-, sem a hárompárti parlamenti felállás. Utóbbi esetben, ha a harmadik erő a Mi Hazánk lesz, akár mérlegnyelv-szerepbe is kerülhet. Amennyiben mind a 106 választókerületben sikerül jelöltet állítaniuk – ami a töredékszavazatok miatt is jelentős –, reális forgatókönyv, hogy a választás után olyan pozícióba kerülnek, amelyben érdemi befolyásuk lesz a kormányalakítás irányára.
Műsorunk felvétele után jött a hír, hogy a Mi Hazánk mindenhol összegyűjtötte az ajánlásokat.
Mérnek vagy mozgósítanak? A kutatások politikai hatása
A jelentősen eltérő eredményeket közlő közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban Zárug Péter Farkas aaról beszélt, hogy egyre inkább tartózkodik az ilyen adatok értelmezésétől, mert mára az összes közvélemény-kutató „politikai erőtérbe került”. Szerinte a kampányban a politikai szereplők aktorként kezelik a kutatóintézeteket, és attól függően minősítik őket, hogy éppen kinek kedveznek a számaik: amelyik a kormánypártot hozza ki erősebbnek, azt az ellenzék vádolja részrehajlással, amelyik pedig a Tiszát méri előnyben, azt a kormányoldal bélyegzi politikailag motiváltnak. Ebben a mediatizált térben a kutatások kampányeszközzé válnak, mozgósító vagy éppen demoralizáló hatást fejtenek ki, így a hitelesség kérdése is politikai vita tárgyává lesz. Zárug szerint a megrendelői háttér is gyanút kelt: ha egy párt fizet egy kutatásért, sokan máris politikai szándékot sejtenek mögötte.
A szakmai vita ugyanakkor valós kérdésekről szól: a nyers adatok önmagukban nem elegendők, mert a mintavétel reprezentativitása kulcsfontosságú. Egy ezerfős minta csak akkor tükrözi az ország egészét, ha kor, lakóhely, iskolázottság és más szempontok szerint arányosan épül fel; ha például felülreprezentáltak az idősebbek, akik inkább a Fideszt támogatják, és alulreprezentáltak a fiatalok, akik nagyobb arányban szavaznának a Tiszára, akkor súlyozás nélkül torz képet kapunk. Hogy a különböző intézetek miként végzik el ezt a korrekciót, az már szakmai vita tárgya, amelyben jelenleg is komoly ütközések zajlanak. Zárug úgy látja, a közvélemény-kutatások renoméja jelentősen csorbult, és a választás éjszakája lesz az igazi próbakő: kiderül, kik mértek pontosan, és kik sodródtak túl közel a politikai narratívákhoz.
Nótin Tamás, az Index főmunkatársa úgy fogalmazott, a közvélemény-kutatásokhoz ma már úgy viszonyul, mint az ötöslottó nyerőszámaihoz: megnézi őket, de nem feltétlenül hisz bennük. Szerinte a politikai közegben minden intézetet elhelyeztek már valamilyen oldalon: a Nézőpont Intézetet a kormányoldalhoz kötik, míg a Medián és Hann Endre esetében is felmerülnek politikai motivációk, különösen az „Elkúrtuk” című film körüli viták után, amelyben egy közvélemény-kutató figurája miatt Hann személyes érintettséget érzett.
Nótin szerint a magyar politikában mindenkinek megvannak a maga indítékai, ezért a kutatások hitelessége is állandó vita tárgya. Ugyanakkor közvélemény-kutatókkal folytatott szakmai beszélgetésekre hivatkozva azt mondja, egy mérés 4–5 százalékos torzítása technikailag lehetséges a kérdésfeltevés és a módszertan révén, de 15–20 százalékos eltérések már komoly hitelességi kockázatot jelentenek: ha a választási eredmény nem igazolja vissza az ilyen mértékű előnyt, az az adott intézet renoméját rombolhatja le, ha viszont beigazolódik, más szereplőknek kell újragondolniuk a közvélemény-kutatások működéséről alkotott képüket. Hozzátette: egy 20 százalékos előnyt mutató mérés politikai üzenetet is hordozhat, azt sugallva az ellenzéki szavazóknak, hogy csak egyetlen erő képes a kormányváltásra, így a többi pártra leadott voks „elveszett szavazat”. Ez akár szavazatmaximalizáló eszköz is lehet, amely az ellenzéki tábort egy irányba tereli. Ugyanakkor ellentmondásosnak tartja, hogy miközben ilyen fölényről szólnak a számok, a Tisza részéről továbbra is erős az a kommunikáció, miszerint a kisebb ellenzéki pártok indulása veszélyezteti a kormányváltást. Ha valóban ekkora az előny, lapunk főmunkatársa szerint nem lenne szükség ilyen típusú nyomásgyakorló narratívára.
Válságlogika újratöltve: működik még a stabilitás üzenete?
A megromlott magyar–ukrán viszonyról és annak belpolitikai jelentőségéről Zárug Péter Farkas úgy vélekedett, hogy a téma valójában a Fidesz számára adódó kampányelem továbbvitele: a kormánypárt kampánycsapata újabb „fűtőelemként” tekint rá, amely mozgósító erejű lehet, ám ez szerinte inkább a politikai stratégák gondolkodásmódját tükrözi, mintsem a társadalom valós prioritásait. Úgy látja, a nemzetközi konfliktusok és Magyarország viszonya Ukrajnához, Európához, Oroszországhoz vagy akár Kínához kétségtelenül fontos kérdések, de nem biztos, hogy választásdöntő tényezők. Logikai alapon nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy az ukrán vezetésnek érdeke lenne eszkalálni a feszültséget Magyarországgal, miközben energetikai és infrastrukturális szempontból is komoly kihívásokkal néz szembe, és bizonyos tranzit- vagy ellátási csatornák kölcsönösen fontosak.
Zárug szerint a kormány narratívája – amely időnként ellenségként beszél Ukrajnáról – egy tudatosan felépített politikai csomag része, amelyet a Fidesz választási szempontból hasznosnak ítél, ő azonban nem hiszi, hogy ez a téma önmagában képes lenne eldönteni a választást, ahogyan azt sem gondolja, hogy a nemzetközi diplomáciai képek – például egy magyar miniszterelnök és egy amerikai elnök látványos találkozói – érdemben befolyásolnák a bizonytalan szavazókat. Szerinte a politikai elit hajlamos túlértékelni az ilyen szimbolikus üzenetek hatását, miközben a választók sokkal hétköznapibb szempontok alapján döntenek, ezért a kampánystratégiák gyakran buborékban születnek, kevés valós visszacsatolással.
Összességében a magyar–ukrán viszony kiéleződését kampányeszköznek tartja, amelyet a Fidesz talán a 2015–16-os migrációs tematika mintájára próbál felépíteni, de megítélése szerint ez a kérdés ma nem bír hasonló mozgósító erővel.
Nótin Tamás szerint a Fidesz abból a tapasztalatból indul ki, hogy válsághelyzetekben eddig rendre ugyanaz a politikai reflex érvényesült: a választók a cselekvőképes, döntési pozícióban lévő kormány mellé álltak. A 2015–16-os migrációs válság idején a kormány volt az, amely irányított és megoldást ígért a sokkhatásra, 2020-ban a koronavírus-járvány alatt szintén a végrehajtó hatalom kezében volt a döntés, és az elemzések szerint az ellenzék azért sem tudott fölé kerekedni, mert a választók a stabilitást és a biztonságot keresték. 2022-ben a háború kitörése újabb veszélyhelyzetet teremtett, amelyben ismét a kormányzati cselekvés került előtérbe, és az emberek többsége megint a stabilitást választotta.
Az Index főmunkatársa úgy látja, a Fidesz most is erre a logikára épít, amikor a „biztos választás” szlogennel kampányol: a háború továbbra is a szomszédban zajlik, közben éleződött a magyar–ukrán viszony, amelynek energia- és nemzetbiztonsági következményei vannak. A kormánypárt kommunikációja emellett igyekszik a Tisza Pártot is a „veszélyes táborba” sorolni, azt sugallva, hogy az ellenzék Kijev érdekeihez igazodik. Az európai politikai szereplők részéről elhangzó, Orbán Viktor leváltását sürgető vagy abban érdekelt kijelentések szintén erősíthetik a Fidesz narratíváját.
Nótin szerint érthető az a stratégiai gondolatmenet, amely szerint válsághelyzetben a választók ismét a stabilitást kínáló erőhöz húznak, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez a logika ezúttal is működni fog-e; erre a végső választ a szavazás napja adja meg.
Zárug Péter Farkas szerint a kormányzati logika érthető és következetes: ha korábban a válsághelyzetekben a stabilitást kínáló kormány mellé álltak a választók, akkor racionálisnak tűnik erre a mintára építeni a mostani kampányt is. A kérdés azonban szerinte az, hogy az üzenet ma ugyanúgy hat-e, mint korábban – vagyis az „adó” és a „vevő” között valóban létrejönnek-e ugyanazok a rezgések. A választó pszichológiai lény, aki változik, elfárad, hozzászokik a folyamatos válságnarratívához. Ennek komoly szakirodalma van: a háborús tudósítások például kezdetben uralják a médiateret, majd idővel háttérbe szorulnak, nem azért, mert a veszély megszűnik, hanem mert a befogadók alkalmazkodnak hozzá. Ahogy a háborús övezetekben élők is megtanulnak együtt élni az állandó fenyegetettséggel, úgy a választók is hozzászokhatnak a permanens kríziskerethez.
Zárug úgy látja, miközben a kormányzati érvelés logikus, nem biztos, hogy ugyanazt a pszichológiai hatást váltja ki, mint 2021–22-ben: az idő múlása politikai tényező is, az üzenetek kifáradnak, és a befogadói oldalon csökken a hatásfokuk. Megítélése szerint a válságkommunikáció ma már nem működik olyan erővel, mint a korábbi választások idején.
A teljes beszélgetésért nézze meg a Csatatér című műsorunk legújabb részét.
Olvasd tovább itt: index.hu
