Mihail Gorbacsov összesen hat évig volt a Szovjetunió első számú vezetője, mégis beírta nevét a világtörténelembe. 1985-ben lett a szovjet kommunista párt főtitkára, és reformprogramokkal állt elő. Világszerte nagy reményeket keltettek az általa meghirdetett alapelvek: a glasznoszty (nyitottság), a peresztrojka (átépítés) és az uszkarenyije (gyorsítás). Ami a belpolitikát illeti, igazából csak a glasznoszty valósult meg, a gazdaság nem tudott talpra állni. Külpolitikai téren viszont Gorbacsov átütő sikereket ért el: csökkentette a katonai kiadásokat, kivonta a csapatait a csatlós országokból és Afganisztánból is. Jelentősen hozzájárult a hidegháború lezárásához. Munkásságáért 1990-ben Nobel-békedíjat kapott.
Hazájában mégsem lett próféta.
1991 augusztusában a kommunista rendszert védelmező politikai vetélytársai sikertelen puccsot kíséreltek meg ellene. Ezt követően betiltotta és feloszlatta a Szovjetunió Kommunista Pártját. Miután minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megakadályoznia a szovjet tagköztársaságok önállósulási törekvéseit, 1991. december 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről, ami egyben a Szovjetunió megszűnését is jelentette. Későbbi belpolitikai próbálkozásai sorra kudarcot vallottak. Külföldön viszont tárt karokkal fogadták, előadásaiért jelentős tiszteletdíjakat kapott, amelyeket javarészt a nevét viselő alapítvány finanszírozására és jótékonysági célokra fordított. Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében hunyt el, 2022. augusztus 30-án.
Egy különleges amatőr fotó
Amikor 2007 nyarán interjúkötetet készítettem Boross Péterrel, kértem a volt miniszterelnököt, hogy nézzen széjjel otthon, milyen fotók vannak nála aktív politikusi korszakából. A következő találkozónkra kisebb paksamétával érkezett. Elmondta, a felesége segített felkutatni a régi, itt-ott már megsárgult fényképeket. Azonnal felfigyeltem egy kissé homályos képre, amelyen Boross mellett négy férfiú áll. Kérdeztem, hogy ez mikor készült. Kezébe vette, elgondolkodott, majd hosszan kifújta a cigarettafüstöt. Hihetetlen történetet mesélt el.
A fotográfia igazi politikatörténeti ritkaság, több szempontból is. A színes amatőr fotón, amelyet 1991. május 22-én Moszkvában készíthetett a magyar nagykövetség egyik munkatársa, a bal szélen Vlagyimir Krjucskov, a KGB elnöke áll, mellette Borisz Pugo szovjet belügyminiszter, Györke Sándor magyar nagykövet, Viktor Baranyikov orosz belügyminiszter és Boross Péter magyar belügyminiszter.
Talán nincs még egy felvétel, amelyen együtt szerepel a szovjet és az orosz belügyminiszter a KGB elnökének társaságában.
Boross annyit árult el a vizitről, hogy hivatalosan Viktor Baranyikovval tárgyalt a két ország belügyminisztériumának együttműködéséről. A tárgyalások érintették a bűnözés elleni közös fellépést, az illegális migráció kérdését, valamint a két tárca közötti technikai és szakmai segítségnyújtást. A látogatás jelentős lépés volt a rendszerváltozás utáni új típusú magyar–orosz rendészeti kapcsolatok kialakításában.
Három napra átvették a hatalmat
Vissza a fotóhoz. A kissé homályos felvételen a Gorbacsov elleni, három hónappal későbbi puccs két főszereplője is ott van: Vlagyimir Krjucskov és Borisz Pugo. Kik voltak ők?
Krjucskov sokat látott és sokat megélt. 1955 és 1959 között a budapesti szovjet nagykövetség harmadtitkáraként tevékenykedett Jurij Andropov mellett, és részt vett az 1956-os forradalom leverésének szervezésében. Jól beszélt magyarul.
1988–1991 között a KGB 7. elnökeként szolgált, 1991. február 7-én egy titkos iratot adott át Gorbacsovnak. Az ország politikai helyzete című dokumentumban a szovjet állambiztonság vezetője felszólította a pártvezetőt, hogy állítsa le a demokratikus átalakítást, és rendelje el a rendkívüli állapot bevezetését az ország egész területén.
Krjucskov nem elégedett meg ennyivel, mert az elégedetlenkedők élére állva kulcsszerepet játszott a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának (GKCSP) megalakításában, amely 1991. augusztus 19-én, három napra átvette a hatalmat a Szovjetunióban. A puccskísérlet kudarcba fulladása után, augusztus 22-én letartóztatták. 1993 januárjában szabadult ki a fogságból, majd 1994-ben amnesztiában részesült.
Összességében nem járt rosszul, hiszen a szovjet állambiztonság vezetői közül hatot (Jagodát, Jezsovot, Abakumovot, Beriját, Merkulovot és Krjucskovot) tartóztattak le, s egyedül ő volt az, akit nem végeztek ki.
Az 1990-es évek végén az orosz titkosszolgálat első polgári igazgatójának, Vlagyimir Putyinnak is tanácsadója volt. 83 éves korában, 2007. november 23-án hunyt el Moszkvában.
Két belügyminiszter
Gorbacsov a lett származású, keményvonalas Pugót 1990 végén nevezte ki a Szovjetunió belügyminiszterévé. Ő is KGB-s volt, 1977-től a lett állambiztonsági szerv elnökhelyettese, majd 1980 és 1984 között annak elnöke volt. Ő is részt vett a Gorbacsov elleni puccskísérletben.
Amikor 1990. augusztus 22-én reggel telefonon közölték vele, hogy az államcsíny elbukott, nyugodt hangon megígérte, hogy várja a letartóztatására érkezőket. Ehhez képest a hatóságok a lakásban Pugo és felesége holttestét találták. A vizsgálatok szerint a férfi először nejére lőtt, aki később belehalt sérüléseibe, majd magával is végzett. A helyszínen hagyott búcsúlevelében közölte:
Túlságosan bíztam az emberekben. Becsületesen éltem le az életemet.
Viktor Baranyikov szintén kulcsfigura volt a Szovjetunió felbomlása körüli időkben, hiszen 1990–1991 között orosz belügyminiszter, majd Pugo öngyilkossága után, 1991 végén rövid ideig a Szovjetunió utolsó belügyminisztere volt.
Baranyikov nem Gorbacsovval, hanem utódjával, Borisz Jelcinnel fordult szembe az 1993. szeptemberi–októberi válság idején. Az elnök és a parlament közötti konfliktus fegyveres összecsapásba torkollott, amelynek végén Baranyikovot is letartóztatták és börtönbe zárták. Néhány hónap múlva amnesztiával szabadult. Aztán nem sokkal később, 1995. július 21-én szívrohamban hunyt el Moszkvához közeli dácsájában.
Mindkét korábbi belügyminiszter 54 éves korában halt meg.
(Borítókép: Mihail Gorbacsov portréja. Fotó: Peter Turnley / Corbis / VCG / Getty Images)
Olvasd tovább itt: index.hu
