Ügynök: Az ukrán hadsereg „fekete pénze” Magyarországra érkezik.

Ügynök: Az ukrán hadsereg „fekete pénze” Magyarországra érkezik.


Interjút adott a TV2 Tényeknek egy volt ukrán ügynök, akinek állítása szerint pontos rálátása van az ukrán háttérfolyamatokra és a Magyarországon is áthaladó pénzmozgásokra.

A megdöbbentő beszélgetés középpontjában az „ukrán aranykovoj-akció” áll, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026. március 5-én hét ukrán állampolgárt és két páncélozott pénzszállító autót állított elő, amelyek Ausztriából tervezetten Ukrajnába összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak. 

Az ügy komoly kérdéseket vet fel, legfőképp azt, honnan származik a pénz, és mire használják.

A volt ügynök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

ez az a pénz, amit magunk között csak úgy hívunk, hogy fekete pénz. Az ukrán hadsereg fekete pénze, ami felett Zelenszkij elnök maga rendelkezik. Azért fekete, mert nincs hivatalos nyoma, és ez az a pénz amivel megoldanak mindent.

A riportalany szerint ebből fizetik a zsoldosokat a fronton, de jut a fronton lévő katonáknak is a pénzből, valamint az elégedetlen zúgolódó vezetőknek, a szabotőröknek, kémeknek, és külföldi szervezeteknek.

Mindent ezzel intéznek

– jelentette ki az volt ukrán ügynök, majd hozzátette „úgy szokták mondani, hogy az elnöknek, ami fontos, azt így intézik”.

Majd hozzátette, hogy a pénzszállítmányt Hennagyij Ivanovics Kuznyecov kísérte, aki hosszú ideig az Ukrán Biztonsági Szolgálat egyik legbefolyásosabb vezetője volt.

Van, amit hivatalos szállítóval intéznek, de van, amit nem. Amikor belépnek a volt katonák, titkosszolgák szállítónak a hivatalos cégek helyett, akkor lehet tudni, hogy ott 100 százalékig fekete pénz mozog. Országokon keresztül viszik, sokszor úgy tűnik mintha teljesen hivatalos szállítmány lenne, de sosem lehet tudni, mennyi van valójában náluk

 – árulta el a férfi, majd elmagyarázta, hogy ez azért történik így, mert így sosem lehet tudni, hogy mekkora összeget vesznek ki a szállítmányból a különböző országokban.

De hogy vajon miért Magyarországon keresztül vitték a szállítmányt, arra nagyon egyszerű választ adott a titkosügynök.

Azért vitték ezen az útvonalon, mert maradt itt Magyarországon a pénzből. Órákkal rövidebb lett volna Lengyelország felé, de itt is kellett kitenni a pénzből

 – közölte a férfi, majd megosztotta, hogy nem a most lekapcsolt szállítmány volt az első aranykonvoj, ami áthaladt Magyarországon.