Orbán Viktor március 23-án, szombaton folytatta országjárását, a helyszín ezúttal Pécel volt. A kormányfő fórumán ismét megjelentek ellentüntetők, akiknek ezúttal is üzent a kormányfő. A miniszterelnök a színpadon állva kijelentette, hogy „a java nem mögöttünk van, hanem előttünk. Van elég tapasztalat, van még elég golyó a tárban, nagy dolgokat fogunk csinálni a következő négy évben is”.
A lapunkhoz eljuttattak egy felvételt, amely a színpad előtt összegyűlt tömegben készült. Olvasónk a videóhoz hozzáfűzte, hogy fekete kabátos emberek a földre vittek valakit Csőgör Péter volt rendőrtiszt jelenlétében.
A dulakodás előzménye feltehetően az volt, hogy a közönség soraiban kifeszítettek egy molinót, amire a „pedofidesz” feliratot írták. Egy férfi – aki valószínűleg a rendezvény biztosításában vett részt – ezt látva odaugrott a tüntetőkhöz, és kitépte a kezükből a transzparenst. Majd dulakodás tört ki a férfiak között, egyiküket, aki a molinót kifeszítette, a földre vitték. A videó végén látható, hogy Csőgör Pétert elvezetik.
Orbán Viktor országjáráson tartott pénteki győri beszédét követően, illetve már azt megelőzően elszabadultak az indulatok. Az egymásnak feszülő kormánypárti és ellenzéki csoportok között dulakodások alakultak ki, transzparenseket téptek ki egymás kezéből, miközben a skandálások és sértő bekiabálások egyre erősödtek. A győri jelenetek nem előzmények nélkül történtek: a napot megelőző nyilatkozatok és a korábbi feszült események után a péntek esti állomás már eleve kiélezett figyelem közepette indult – a helyszínen pedig ez a feszültség kézzelfoghatóvá vált.
Olvasd tovább itt: index.hu
