A politikai kommunikáció részeként, a választások megnyerésére összpontosítunk, nem pedig a közvélemény-kutatásokra – nyilatkozta Bóka János, kiemelve, hogy a Medián által közölt adatok is ennek a kampánynak a részei. Rámutatott, hogy ezek az adatok nem pusztán statisztikák, hanem konkrét politikai célokat szolgálnak.
Bóka említést tett Panyi Szabolcs ügyéről is, ahol az újságíró azzal vádolható, hogy információkat kapott egy külföldi titkosszolgálattól, ezzel tehát aktívan részt vett az információs tevékenységben Magyarországon. Kijelentette, hogy amennyiben a cselekedete bűncselekmény gyanúját veti fel, a kormányzat kötelezve van arra, hogy feljelentést tegyen.
A miniszter szerint a rendelkezésre álló adatok egy szervezett titkosszolgálati tevékenységet sejteketnek, melynek célja a magyar választási kampány befolyásolása lehet. Ezen intézkedések szükségessége a nemzeti biztonság szempontjából is kiemelten fontos.
Forrás mandiner.hu
