Negyvenöt évvel ezelőtt egy kislány születése nemcsak a családját, hanem az egész ország gondolkodását is megváltoztatta. Cili Down-szindrómával jött a világra egy olyan időszakban, amikor a társadalom és az egészségügy gyakran elutasítással és tudatlansággal viszonyult azokhoz, akik ilyen állapotban élnek.
Cili mindennapjai tele vannak szeretettel, boldogsággal és pozitív energiával; még zumbát is tanít! Édesanyja, Dr. Gruiz Katalin a kórházban egy fájó mondattal szembesült: hagyja ott újszülött gyermekét, mert „csak vegetálni fog”. Ez a megjegyzés nemcsak mélyen megérintette, hanem életre szóló elhivatottságot is adott neki.
„Akkor jöttem rá, hogy nemcsak a gyermekemért, hanem egy egész belátás ellen kell küzdenem” – emlékezik vissza Katalin a döntésére.
Ez a választás indította el azt a folyamatot, amely végül a Down Alapítvány létrejöttéhez vezetett. Az alapítvány úttörő szerepet játszott abban, hogy Magyarországon létrejöjjön egy támogató szociális háló a Down-szindrómával élők és családjaik számára – egy olyan rendszer, amely az 1980-as években még elképzelhetetlen volt.
Cili története nem csupán a Down-szindrómával élők tapasztalatait tükrözi, hanem a szindróma ellátásának sikerét is bizonyítja hazánkban. Ma, 45 évesen Cili önálló életet él: dolgozik, alkot, közösségben van, és párkapcsolatban él Down-szindrómás partnerével. Takarít, varr, felszolgál, és folyamatosan fejlődik. Büszkén vállalja, aki, és ami igazán különlegessé teszi a történetét, hogy zumbát oktat. Amikor kérik, hogy mutasson pár lépést, azonnal mosolyogva elindul a zene ritmusára.
„Az élet nagyon szép lehet – csak attól függ, hogyan nézzük. Nagyon szeretem a táncot, a zumbát és az embereket, szeretek dolgozni, és örülök annak, hogy példát mutathatok. Ez inspirál a mindennapokban” – mondja Cili, kicsit darabosan, de őszintén.
Szavai tiszták, de mély jelentéssel bírnak. A Down-szindróma egy genetikai rendellenesség, amelyet a 21-es kromoszóma többlete okoz. Hatással lehet a fejlődésre és a tanulásra, de nem határozza meg harmónikus értékét vagy lehetőségeit. A valódi probléma hosszú ideig nem az állapot, hanem a társadalom hozzáállása volt.
„Ezek az emberek nem betegek. Más állapotban élnek, de értelmükben lényegében hasonlítanak ránk. Csak gyakran nehezebben tudják kifejezni magukat. A legnagyobb kihívás, hogy a társadalom hajlamos elkülöníteni őket” – állítja Czinege Beáta, a Down Alapítvány sajtósa.
A cél az, hogy ne külön éljenek, hanem együtt velünk. Hogy a másságuk ne legyen akadály, hanem a közösségünk része.
Forrás ripost.hu
