Csőtörés miatt beszakadt az út a Róbert Károly körút és a Pap Károly utca kereszteződésénél Budapest XIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRK) közleménye szerint két sávot is lezártak a Róbert Károly körút egy szakaszán az Árpád híd irányába, így torlódásra kell számítani.
A helyszínt a BKK munkatársai körbezárták, a Fővárosi Vízművek szakemberei megkezdték a kárfelmérést és a hiba elhárítását. Az érintett útszakaszon a forgalom jelenleg két sávon halad. Kérjük, aki teheti, kerülje el a környéket, vagy számoljon jelentős menetidő-növekedéssel
– áll a Facebook-bejegyzésben.
Egy azbesztcement vezeték sérült meg
A Fővárosi Vízművek szintén beszámolt a történtekről közösségi oldalán, kiderült, hogy egy 300 milliméteres átmérőjű azbesztcement vezeték sérült meg. Később frissítették a bejegyzést és közölték, hogy
szakembereink kizárták a sérült vezetéket, a csőtörés vízhiányt okoz a Róbert Károly körút 34. és 40. közötti ingatlanokban.
Mint írják, a csősérülés javításával várhatóan a délutáni órákban készülnek el, azonban az időpont csak tájékoztató jellegű. A forgalomkorlátozás pedig továbbra is az Árpád híd felé vezető két külső sávra terjed ki.
(Borítókép: Csőtörés miatt beszakadt az út a Róbert Károly körút és a Pap Károly utca kereszteződésénél Budapest XIII. kerületében 2026. április 20-án. Fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság / Facebook)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
