Takács Péter figyelmeztette gyerekeit az éjszakai érkezésre.

Takács Péter figyelmeztette gyerekeit az éjszakai érkezésre.


Takács Péter leköszönő egészségügyi államtitkár a Patriótának adott pénteki interjújában leszögezte, hogy az a természetes, hogy saját médiájuk elsőbbséget élvez, mert nem híve annak, hogy gyónni járjanak a Telexbe vagy a Partizánba, mint azt megtette több fideszes politikus az elmúlt napokban a választási vereség óta.

Megindokolta azt is, miért anyázott az Allee bevásárlóközpontban; az őt számonkérő férfit tiszás aktivistának nevezte, és szerinte „valakinek most már azt kellett mondani, hogy eddig és ne tovább. A kampánynak vége, a Tisza vezetői valamiért benne maradtak egy kampányüzemmódban, folyamatosan hergelnek, elszámoltatást lebegtetnek be, és nemcsak a vezető fideszes politikusok irányába, hanem ez megjelent társadalmi szinten, minden rétegben.”

A politikus szerint nem állította, hogy „aki lopott, az ne kerüljön böribe”, ugyanakkor úgy véli, azt ne terrorizálják, mert valaha lájkolta Orbán Viktor posztját vagy a Fidesz színeiben volt szavazóköri delegált. Koholt korrupciós vádnak nevezte, hogy a családja nyolcmilliárd forintot szerzett a lélegeztetőgépekkel, ezzel szemben azt mondta, hogy se neki, se a családjának nincs ennyi pénze, de még összesen sem.

Az Allee bevásárlóközpontban történtekről elárulta, hogy éppen a kínai gyorsbüfében állt sorba, „mint minden rendes NER-milliárdos, aki a kínai gyorsbüfében kajál”. Szerinte aki a videót készítette, szándékosan provokálta, és elhordta minden tolvajnak.

Mondtam neki, hogy hagyjon békén, idefigyelj, papa, ott kajálok, ahol te, szerinted van otthon nyolcmilliárdom? Nyilván nem

– részletezte. 

Takács Péter

Fotó: Patrióta / YouTube

Így bukta el a Fidesz a választást, de nem adják fel

A Fidesz választási vereségét abban látja többek között, hogy a Tisza Párt ügyesen használta a közösségi médiát, nekik lejtett a pálya, valamint a volt kormánypárt nem tudott védekezni a korrupciós vádakkal szemben. Úgy véli, médiafölényben volt a Tisza Párt, mert, ha sajtótájékoztatót tartottak, akkor 30 újságíróból 25 nem rájuk szavazott az előző választáson, ilyen médiaegyensúlyban van az ország.

Nagy liberális mainstream van velünk szemben, ami ellen 16 évig harcoltunk. A másik pont a 16 év, meguntak, most már húzzatok innen

– vélekedett Takács Péter, bár elismerte, hogy követtek el hibákat, hiszen nem lehet tökéletesen kormányozni. Ugyanakkor a pártszervezet is belekényelmesedett a helyzetbe, főleg 2022 után. 

Felsorolta, milyen hatalmas összeg érkezett az egészségügybe államtitkársága alatt, történelmi léptékű orvosbéremelést hajtottak, bár ezzel is megkéstek. Üzenetértéke lett volna, ha létrehoznak egy egészségügyi minisztériumot félidőben, mert bunkósbotnak használták, hogy rendőr irányítja az egészségügyet, Pintér Sándor személyében, de nem biztos, hogy hatékonyabb lett volna a szervezés.

Takács Péter elmondta véleményét a Fidesz jövőjéről is, és evidensnek tartja Orbán Viktor szükségességét, viszont korai még válaszolni arra, hogy a Fidesz név menthető-e brandként. Kormányzati pártból át kell állniuk mozgalmi párttá, aminek van egy romantikája.

Azt látom, hogy most a Fideszen belüli véleményvezérek között van egy konszenzus abban, hogy adjuk meg a Tiszának a lehetőséget arra, hogy jól kormányozzon. Meglátjuk. Ha a magyar embereknek jó döntéseket hoznak, azt mi támogatni fogjuk

– hangsúlyozta a politikus, aki a következő ciklusban is tervez munkát vállalni az Országgyűlésben.

Megszólalt a korrupcióról is, ahol hibának érzi, amiért nem beszéltek róla. „Az volt a mondás, hogy a korrupció az ő témájuk, azt ne emeljük fel kommunikációs szempontból, ezt elfogadtam, bár nagyon dühös voltam, hogy nem védhetem meg magam” – közölte a leköszönő államtitkár, majd hozzátette: „készülök arra, hogy nagyjából az lesz, mint Lengyelországban, amikor a PiS helyett jöttek a Tuskék, ahol lengyel politikusok egy részét meghurcolták, jöttek azok a bilincses elvezető képek, amire ott az akkor győztes politikai erő támogatói vártak. Minek után bűncselekményt nem követtem el, elítélni nem fognak tudni”.

Végül a Vagyonvisszaszerzési Hivatalról elmondta, hogy „a lengyel mintát követik, ott is ezt csinálták, el fognak pár politikust kísérni. Felkészítettem a gyerekeimet, hogy apáért éjszaka lehet, hogy jönnek a rendőrök, de majd visszahozzák, soha nem loptam, nincs az a bíróság, ami ki tudja mondani, hogy én egy fillért is valahonnan elemeltem.”

(Borítókép: Takács Péter. Fotó: Patrióta / YouTube)