Két héttel a választások után ismét Freddie vezette a Duna TV-n futó Szerencseszombatot, ugyanis nem szerepelhetett a köztévé képernyőjén, miután kommentelt Vitályos Eszter egyik Facebook-bejegyzéséhez.
Semmilyen tiszteletet nem érdemeltek Eszter. Semmilyet
– írta Fehérvári Gábor Alfréd a 444 egyik februári posztja alatt. Az énekes-műsorvezető, aki évek óta a köztévé egyik húzóneve, egy olyan videó alá szúrta be a véleményét, amelyben Vitályos Eszter kormányszóvivő éppen „több tiszteletet” kért a sajtótól a kormánytagoknak.
A szóban forgó videó egy februári Kormányinfón készült, ahol a kormányszóvivő élő adásban intette le a kérdező újságírót, amiért az szóvá tette: Gulyás Gergely miniszter következetesen elbeszélt a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos kérdések mellett. Vitályos akkor úgy fogalmazott, a kormánytisztviselők munkája és méltósága tiszteletet érdemelne.
Az Index posztja alatt reagált Vitályos Eszter
„Jól megmondta! Bár az igazat megvallva senkit sem ismerek, aki Freddie-nek hívatja magát” – így reagált az Index posztja alatti kommentszekcióban Vitályos Eszter kormányszóvivő az énekes-műsorvezető szavaira.
Freddie a Partizánnak szólalt meg először a témában, elmondása szerint zavarta, hogy a Kormányinfón nem minden újságírót hagynak kérdezni. A kommentért retorzió nem érte, csak figyelmeztetés, továbbá arra kérték meg, hogy április 11-én ne ő vezesse a Szerencseszombat adását. Úgy véli, a közösségi médiában is lehet alkotmányos jogot gyakorolni, avagy közszereplőként megteheti, hogy hozzászóljon olyan dolgokhoz, amik elérik nála az ingerküszöböt.
Hangsúlyozta, a köztelevíziónak külsősként dolgozik. Hozzátette, az MTVA kötelékében dolgozókat sokan nevezik „NER-esnek” vagy „Fidesz-bérencnek”, ezt azonban valóságtól távolinak tartja.
(Borítókép: Freddie 2025. augusztus 16-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
