Kormányhivatal: Fizetés a munkanélkülieknek.

Kormányhivatal: Fizetés a munkanélkülieknek.


Többen kaphattak fizetést a Vas Vármegyei Kormányhivataltól úgy, hogy hivatalosan nem dolgoztak ott. Az incidensben heten lehetnek érintettek, köztük egy ügyintéző, valamint az egyik fideszes képviselőjelölt kampánystábjának vezetője és több tagja is. Az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen.

Több személy is úgy kaphatott munkabért az elmúlt hónapokban a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál, illetve a hozzá tartozó járási hivatalokban, hogy ott munkát nem végeztek, sőt, a munkahelyükre sem jártak be – értesült a Nyugat.hu.

A lap szerint az ügyben ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést, az incidensben hét ember lehetett érintett. Egyikőjük papíron a kormányhivatal ügyintézője, de először csak a választások után láttak a „munkahelyén”.

A portál megemlíti, hogy olyan személy is érintett a botrányban, aki Vámos Zoltán szombathelyi fideszes képviselőjelölt kampánystábját vezette, azonban a hivatalban nem járt és nem is dolgozott ott.

A Vas Vármegyei Kormányhivatal épülete Szombathelyen

A Vas Vármegyei Kormányhivatal épülete Szombathelyen

Fotó: Google Maps

A lehetséges bűnösök között a kampánycsapat további tagjai vannak, akiket a kormányhivatal fizetett, egyikőjük a főispán titkárságára volt bejelentve.

„A fentieken túl valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében az ilyen bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a Vas Megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik Vas megyei országgyűlési képviselővel” – szerepel a dokumentumban.