A baltás gyilkos új helyen bukkant fel.

Mint ahogy lapunk korábban beszámolt róla, Emil Gânjt, a félelmetes román baltás gyilkos, aki kegyetlenül megölte barátnőjét, már tavaly nyár óta földön és égen keresik. Az ominózus napon Gânj egy baltával támadt volt párjára, Gy. Andreára, mezőméhesi otthonában. A támadás után felgyújtotta a házát, majd elmenekült.

A rendőrség hónapok óta nyomoz ellene, és egy közel 900 fős csapat üldözi. A férfi miatt korábban Magyarországon is riasztást adtak ki, mivel nem zárják ki, hogy Gânj átjutott hazánkba. Az óvintézkedések indokoltak, hiszen a férfi múltja rémisztő: először egy 13 éves kislánnyal létesített szexuális kapcsolatot, később gyilkosság miatt börtönben ült, szabadulása után pedig ismét felmerült a neve egy másik gyilkosság kapcsán. A helyi hatóságok szerint Gânj azért tud ennyire ügyesen elbújni, mert korábban katonai kiképzésben részesült, és a szökését gondosan megtervezte: előre elrejtette az élelmiszer-tartalékait és mobiltelefonjait, valószínűleg a második világháborús alagutakban közlekedik.

A rendőrség azonban folyamatosan a férfi nyomában van. Korábban többször is látták – például egy kisfiú ablakának közelében vagy egy pásztor tanyáján –, de ezeket az alkalmakat mindig elszalasztották. Legutóbb egy bunkerhez hasonló helyszínen találták meg Gânj ujjlenyomatait és ételmaradékait Marosvásárhely közelében, de elkapni nem tudták. Most újra felbukkanhatott: nemrég egy nő Szénaverős településről értesítette a hatóságokat, mert azt hitte, Emil Gânjt látta a közelben. A falu mindössze 30 kilométerre van a férfi feltételezett búvóhelyétől Marosvásárhelytől, így a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és hamarosan ellepték a települést. A Digi24 értesülése szerint több órán át nyomoztak Gânj után, de eddig nem akadtak a nyomára. Az Interpol is keresik őt, sőt, a román hatóságok 5000 eurós vérdíjat tűztek ki a fejére.

Forrás ripost.hu