Nem kerül át ideiglenesen a Szent Korona az Országház plenáris üléstermébe az új Országgyűlés alakuló ülésére, mert a Szent Korona Testületben nem alakult ki az ehhez szükséges támogató többség.
A javaslat az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő politikai egyeztetéseken merült fel. A kezdeményezés szerint a képviselők a Szent Korona jelenlétében tették volna le hivatali esküjüket. Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója ezért előterjesztéssel fordult a Szent Korona Testülethez, amelynek arról kellett volna határoznia, hogy hozzájárul-e a korona ideiglenes áthelyezéséhez.
A testület megvitatta az előterjesztést és a tagok felvetéseit, de a támogató többség hiánya miatt határozat nem született. Ez azt jelenti, hogy a Szent Korona nem kerül át a plenáris ülésterembe az alakuló ülésre. Ezt a köztársasági elnök is jelezte egy Facebook-posztban.
A Sándor-palota ugyanakkor jelezte, hogy ez nem zárja ki a Szent Korona előtti eskütétel lehetőségét. Sulyok Tamás szerint erre méltó módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával és a történelmi előzmények mérlegelésével sor kerülhet a korona eredeti őrzési helyén, az Országház kupolacsarnokában.
A Szent Korona előtti eskütétel ötlete korábbana parlamentbe jutott pártok közötti egyeztetéseken is előkerült. A kezdeményezést a Mi Hazánk vetette fel, és a tárgyalásokon Magyar Péter is arról beszélt, hogy a pártok elfogadták a javaslatot. A Szent Korona Testület döntésének elmaradása azonban új helyzetet teremtett: az eskütétel szimbolikus kerete megmaradhat, de nem a plenáris ülésteremben, hanem a kupolacsarnokban.
(Borítókép: A Szent Korona az országalmával, a jogar és a kard az Országház kupolacsarnokában 2018. január 5-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu

