Juszt László közösségi oldalán írta le véleményét Deutsch Tamás feljelentéséről, a szerkesztő-riporter megjegyezte, hogy ugyan Magyar Péter édesanyja jelentette fel a fideszes EP-képviselő, azonban utóbbi mégsem aggódik. Idézte Deutsch Tamás reakcióját, amelyben a politikus azt írta, hogy „ügyvédet perrel fenyegetni olyan, mint szakácsot főzéssel”.
Ezt a szerkesztő-riporter plágiumnak nevezte, és utalt arra, hogy hasonló helyzetben Torgyán József, a Független Kisgazdapárt egykori elnöke mondta azt, hogy „ügyvédet perrel, szépasszonyt »szerszámmal« fenyegetni nem lehet.” A poszt végén nemes egyszerűséggel lehülyézte Deutsch Tamást a főzéses hasonlatért.
Kezdeményezték Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését
Hétfőn beszámoltunk róla, hogy a magyar hatóságok kezdeményezték a fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztését, indoklást ugyanakkor hivatalosan nem közöltek. Ezzel szemben Deutsch Tamás közösségi oldalán arról írt, hogy szerinte egy rágalmazási ügy áll a háttérben, és azt állította, hogy Magyar Péter édesanyja tett ellene feljelentést. A politikus bejegyzésében felidézte, hogy Erőss Mónika korábban vezető bírói pozíciókat töltött be, és azt is állította, hogy fia korábban bírói kapcsolataira utalva beszélt arról, hogy pereket nyerhet meg.
Az ügyben megszólalt Erőss Mónika is, aki pontosította, miért jelentette fel az EP-képviselőt.
Deutsch Tamás EP képviselő természetesen ezúttal is valótlanságokat állít. Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt […] Hanem azért jelentettem fel, mert Deutsch Tamás azt állította rólam, hogy: »Nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát…« Vagyis Deutsch Tamás az eljáró bíró mellett engem is bűncselekmény elkövetésével vádolt.
A jogász szerint ezzel a kijelentéssel a politikus bűncselekmény elkövetésével vádolta meg őt. Erőss Mónika úgy véli, ez már túlmutat egy politikai vitán, és külön kiemelte azt is, hogy fia nem tett olyan kijelentést, amely szerint bírói kapcsolatok révén befolyásolni tudná a bírósági eljárásokat. Erőss Mónika a mentelmi jog kérdésében is bírálta a politikust:
Nagyon sajnálom, hogy valaki úgy lehet Magyarország EP képviselője, hogy az alapvető jogaival sincs tisztában: az EP képviselő nem (se) mondhat le a mentelmi jogáról.
Az ügy hátterében egy korábbi vita áll, amely a Tisza Párthoz köthető ügyekkel és egy bírósági döntéssel kapcsolatos kijelentésekből indult ki. Deutsch Tamás egy ezt megelőző bejegyzésében arról is írt, hogy a párthoz kapcsolódó alkalmazás adatkezelési ügye kapcsán bírók neve is felmerült.
A mentelmi jog felfüggesztése azonban nem automatikus: az eljárás az Európai Parlamentben folytatódik, ahol a képviselők később döntenek arról, hogy kiadják-e a politikust a magyar hatóságoknak. Addig Deutsch Tamás mentelmi joga érvényben marad.
(Borítókép: Deutsch Tamás az Európai Ügyek Bizottságában 2024. március 27-én. Fóto: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
