A solymári Kék Óvoda Váci Mihály utcai épületébe április 28-án, kedden kora délután csapódott be egy lövedék – az esetről először maga a Solymári Polgármesteri Hivatal számolt be a Facebook-oldalán.
A közlemény szerint a lövedék az egyik csoportszoba nyitott ablakán keresztül, a lehúzott redőnyt áttörve jutott a helyiségbe, majd a falról a földre esett. Személyi sérülés nem történt.
A rendőrség április 29-i, szerdai közleménye szerint a bejelentés április 28-án kora délután érkezett, a járőrök azonnal a helyszínre mentek, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Hamar kiderült, hogy a lőszer egy légfegyverből származik, és a lövést egy szemközti társasházból adták le.
A nyomozók pár órán belül azonosították és elfogták a 71 éves B. Jánost. A lakásában tartott kutatás során négy vadászlőfegyver és egy légpisztoly került elő – az is kiderült, hogy a férfinak van fegyvertartási engedélye.
B. János először tagadta, hogy ő lőtt volna a légpisztollyal, de később beismerte tettét.
Vallomása szerint egy fán ülő galambra célzott, ám eltévesztette, és a lövedék így csapódott be az óvoda ablakán.
A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást a férfi ellen, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
(Borítókép: A solymári Kék Óvoda. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
