Gulyás: Novákot és Vargát nem árultuk el.

Gulyás: Novákot és Vargát nem árultuk el.


Gulyás Gergely a KözTér, KözBeszéd című adásának volt a vendége szerda délután, ahol a Fidesz újdonsült frakcióvezetője többek között a politikai frontvonalak átrendeződéséről, a kampány tanulságairól, a választói elmozdulásokról és a Fidesz ellenzéki szerepvállalásáról is beszélt. 

Arra a kérdésre, hogy jutalom vagy büntetés-e kinevezése, Gulyás Gergely annyit válaszolt, hogy feladatként tekint az új pozícióra, és nem tudja, jutalom-e ellenzékben frakcióvezetőnek lenni. Elmondása szerint a Fidesz közösségének ez egy optimális megoldás és ezért nem mondott nemet. Mint kiderült, amikor elfogadta a felkérést, márt tudta, hogy Orbán Viktor nem tér vissza a parlamentbe.

Gulyás Gergely elismerte, hogy a kampányban voltak hibák, de szerinte téves azt állítani, hogy a kampány miatt vesztették el a 2026-os országgyűlési választásokat. Az a véleménye az, hogy az elmúlt 16 év önmagában megáll, és

bár „nem divat hangsúlyozni” az országnak jó 16 éve volt, amíg a Fidesz kormányzott.

A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, hogy az emberek újat akartak és a leendő kormánynak most lesz lehetősége megadni a magyaroknak mindazt, amit a kampány alatt ígértek.  A Magyar Péter által bejelentett vagyonvisszaszerzési hivatallal kapcsolatban úgy fogalmazott, „meglátjuk, hogy mit szeretnének”, ő  már „nagyon sok mindent el tud képzelni”.

A „propaganda eszközökkel” kapcsolatban kijelentette, hogy a fő állításaik között nem szerepelt olyan, amely ne lenne igaz. Szerinte az a kérdés, hogy jó volt-e a kampány fő témája, de az eredmény fényében ez nem mondható el. Gulyás Gergely reméli, hogy a Tisza Párt tovább viszi a jövőben azokat a jó intézkedéseket, amelyeket a kormány hozott, említve például a rezsicsökkentést vagy a háromgyermekes édesanyák SZJA-mentességét. 

Arról is kérdezték, hogy mit érzett, amikor kiderült, hogy elveszítették a választást: elmondása szerint egy elég „stabil lelki alkat” és nem gondolta, hogy örökké kormányozni fognak. Kijelentette, hogy a Fidesz esetleges visszatérése a választópolgároktól függ, mire bevágtak neki egy részt a KözTér Utca embere műsorából, ahol pontosan a visszatérésről kérdezték az embereket. A válaszadók többsége kijelentette, hogy nem látja a Fideszt a jövőben, egyesek szerint Orbán Viktor tartotta össze a pártot és nélküle nem tudnak majd visszatérni.

Magyar Péter bizonyíthatná, hogy nincs Tisza-adó

Arra a felvetésre, hogy 2030-ra ő legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, kijelentette, hogy nem tudja elképzelni magát egy ilyen feladatban, majd Orbán Viktort idézte:„köztársasági elnöknek olyannak kell lenni, aki nem akar köztársasági elnök lenni, miniszterelnöknek pedig annak kell lennie, aki miniszterelnök akar lenni”. Majd egy, az adást hallgató személy kérdésére is válaszolt, aki arra volt kíváncsi, hogy miért kampányoltak a „kamu tiszaadóval”. Gulyás Gergely kijelentette:

Itt a lehetőség, hogy a Tisza bizonyítsa, hogy nincs ilyen.

Gulyás Gergely úgy látja, hogy „normális ellenzéknek” kell lenniük. Az új frakció névsorával kapcsolatban pedig elmondta, hogy többször is átbeszélték a kérdést: ki az aki maradjon, ki az, aki jöjjön, de elsősorban azokkal kellett tárgyalni, akik mandátumot szereztek.

A frakcióvezető szerint, ha Orbán Viktor már nem lehet többé miniszterelnök, akkor is aktívan jelen lesz a közösségben. Ezzel összefüggésben azt is kijelentette, hogy szerinte például Sulyok Tamás eltávolítása – ha magától nem mond le a köztársasági elnök – egy önkényes lépés lenne Magyar Péter részéről, ő viszont csak annyit tehet, hogy felhívja rá az emberek figyelmét. A rossz döntésekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, az igazságszolgáltatásban elfogadott jogszabályok között voltak „rosszak” az elmúlt 16 évben.

Szerinte nem árulták el Varga Juditot és Novák Katalint  

„Nem gondolom, hogy Novák Katalint vagy Varga Juditot elárultuk volna” – jelentette ki, amikor arról kérdezték, hogy a Fidesz árulta-e el Magyar Pétert, vagy a leendő miniszterelnök őket és Varga Juditot a kegyelmi-ügy alatt. 

Szerinte fel lehet vetni, hogy a kegyelmi-ügy alakulhatott volna másképp Varga Judit számára, de az egykori köztársasági elnök esetében nem. Úgy véli, ha nincs a kegyelmi-ügy, Magyar Péter akkor is feltűnik a magyar politika színterén, csak kevésbé lehetett volna sikeres. Szerinte ellenzékváltó hangulat volt 2022-ben, nem pedig rendszerváltó. Kitértek a Magyar Péterrel való kapcsolatára is, mire leszögezte:

elkerülhetetlen, hogy hivatalosan, személyesen találkozzanak, de szerinte „kettőnk személyes kapcsolatának már vége van”. 

Gulyás Gergely azon a véleményen van, hogy Magyar Péter érdeme az online politikai kommunikáció megújítása, ami nagyon eredményes volt. Úgy látja, hogy sok fiatalt mobilizált ezzel az ellenzék oldalára. Ugyanakkor a frakcióvezető szerint sokan már csak egyszerűen megújulást akartak, és így esett a voksuk a Tisza Pártra, nem pedig azért, mert a Fidesz ne tett volna jót az elmúlt években. 

Úgy véli, hogy a köztársasági elnök fenyegetése és lehetséges eltávolítása jogos aggodalmat kelt, mert szerinte ez egy „értelmetlen” lépés lenne. Gulyás szerint nem szabad, hogy a népakarat önkényességhez vezessen, és nem érti, hogy miért kellene eltávolítani egy köztisztviselőt, ha jól végzi a munkáját.

Politikai mézeshetei vannak a Tiszának 

Gulyás Gergelyt nem érte nagy meglepetés, amikor Magyar Péter bejelentette a leendő Tisza kormány minisztereit. Szerinte nem kell „politikai zseninek” lenni ahhoz, hogy az ember tudja, Magyar Péternek nagyon sokszínű választói köre volt április 12-én.

Megkérdezték, hogy szerinte meddig tud Magyar Péter riogatni a Fidesszel és hol fog zavaró tényezőként jelentkezni, hogy kormányoznia is kell. Gulyás Gergely nem tudja megmondani, hogy mi lesz a jövőben, de attól, hogy ellenzékben vannak, meg kell adni a minimális bizalmat a megválasztott kormánynak és vezetőjének.

Szerinte „politikai mézeshetei” vannak a Tiszának, és az a kérdés, hogy a későbbiekben milyen lesz a kormányzás. Valamint az, hogy amit ők elértek, azt a Tisza meg tudja-e tartani. „Nem beszélni kell, hanem cselekedni” – szögezte le. 

Gulyás Gergely úgy véli, sok minden van, amire büszke és amit megbánt az elmúlt 16 évből, de szándékosan nem válaszol ezekre a  kérdésekre. Ugyanakkor megtiszteltetés volt számára, hogy nyolc éven át elláthatta miniszteri feladatait. 

 (Borítókép: Gulyás Gergely 2026. április 28-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)