Ilyen politikai változások nem történtek a rendszerváltás óta.

Ilyen politikai változások nem történtek a rendszerváltás óta.


Ahogy arról beszámoltunk, a Fidesz–KDNP országos listájáról negyvenkettő képviselő jutott mandátumhoz az április 12-i országgyűlési választáson, viszont közülük huszonöten visszaadják azt. Több vezető politikus is elköszön a parlamenti munkától. Cikkünkben az országos politika öt főszereplőjének most lezáruló honatyai, kormányzati pályafutását foglaltuk össze.

Az Ellenzéki Kerekasztaltól a házelnöki tisztségig

Kövér László a Fidesz egyik alapító tagja, 1989-ben részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, valamint a háromoldalú politikai tárgyalásokon. A politikus 2000. január 30. és 2001. május 5. között a Fidesz elnöke is volt.

Kövér László amellett, hogy a Fidesz választmányi elnöke, 1990 óta országgyűlési képviselő. Első mandátumát még egyéni választókerületben – Veszprém megye 3-as számú körzetében – nyerte, azóta valamennyi választáson listáról jutott a parlamentbe. Az első Orbán-kormányban majdnem két évig tárca nélküli miniszterként felelt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért.

A politikus 2010 óta az Országgyűlés elnöke. Kövér László két alkalommal ideiglenesen betöltötte a köztársasági elnöki pozíciót is az új államfő megválasztásáig. A leköszönő házelnök a Fidesz-KDNP listán előkelő helyet, a harmadik pozíciót kapta, viszont nem veszi fel mandátumát.

Debrecenben legyőzhetetlen volt, most elköszön

Kósa Lajos szintén a Fidesz alapító tagja, és azon kevés képviselő egyike, aki a rendszerváltás óta tagja az Országgyűlésnek. A Fidesz alelnöke 2015-2017 között a párt frakciójának vezetője is volt, valamint viszonylag rövid ideig tárca nélküli miniszterként felelt a megyei jogú városok fejlesztéséért. Kósa Lajos 1998 és 2014 között polgármesterként irányította Debrecent.

A politikus az első két mandátumát még országos listáról szerezte, viszont 1998 óta verhetetlen volt Debrecenben, zsinórban nyerte az egyéni mandátumokat. Kósa Lajos 2026-ban egyéni választókerületben már nem állt rajthoz, és bár a lista hetedik helyéről bejutott a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát.

Orbán Viktor helyettese sem vállalja a parlamenti munkát

Semjén Zsolt 1989-ban részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt újraalapításában. 1994 óta – az 1998-2002 közötti ciklus kivételével – országgyűlési képviselő, ötször országos listáról, kétszer egyéni választókerületből – Bács-Kiskun 7-es körzetéből – jutott mandátumhoz. A KDNP frakciója mellett megfordult a Fidesz, valamint az MDF képviselőcsoportjában is. 2006-2010 között a KDNP frakcióvezetője volt.

A politikus 2010 óta folyamatosan miniszterelnök-helyettes, valamint a nemzetpolitika, a nemzetiségpolitika, az egyházpolitika és az egyházdiplomácia is a portfóliójához tartozott. Semjén Zsolt – aki 2003 óta a KDNP elnöke – Orbán Viktor mögött a lista második helyéről folytathatná országgyűlési képviselőként, viszont nem veszi fel a mandátumát.

Főszereplő volt, most visszavonul a politikától

Navracsics Tibor 2006-ban lett országgyűlési képviselő, viszont már az első Orbán-kormány egyik legfontosabb háttérembere volt. Kezdő parlamenti ciklusában rögtön a Fidesz frakcióvezetőjeként dolgozott. Első mandátumát területi listáról kapta, azóta háromszor nyert egyéni választókerületben Veszprém megyében, bár az egyik ciklusa hamar véget ért az uniós biztosi pozíciója miatt.

A politikus több miniszteri tisztséget is betöltött: közigazgatási és igazságügyi miniszter (2010-2014), külgazdasági és külügyminiszter (2014-ben kicsit több mint három hónapig), valamint közigazgatási és területfejlesztési miniszter a napokon belül véget érő ciklusban. Navracsics Tibor 2014 és 2019 között az Európai Bizottság tagja volt.

A leköszönő tárcavezető 2022-ben a Fidesz frakciójából átült a KDNP képviselőcsoportjába. Navracsics Tibor már az április 12-i választás előtt bejelentette: csak egyéni választókerületben indul, ha pedig vereséget szenved, visszavonul a politikától. Végül Navracsics Tibor tiszás kihívójával szemben elveszítette egyéni mandátumát a Tapolca központú körzetben.

Az egyik legbefolyásosabb miniszterből képviselő sem lesz

Rogán Antal 1998 óta a Fidesz parlamenti képviselője, többségében listáról jutott mandátumhoz, viszont két választáson Budapesten egyéni választókerületben nyert. A 2012-2015 közötti időszakban vezette a Fidesz frakcióját. Rogán Antal 2006-tól 2014-ig az V. kerület polgármestere volt.

A politikus 2015 óta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal a lista huszonharmadik helyéről ellenzéki képviselőként az Országgyűlés tagja maradhatna, de nem veszi fel mandátumát.

(Borítókép: Semjén Zsolt és Orbán Viktor az Országgyűlés ülésén 2026. február 23-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)