Tárkányi Zsolt árverésre bocsátja lejárató plakátjait.


„Egy hazug rendszer utolsó mementója” kísérőszöveggel hirdette meg árverésre az őt lejárató karlendítős plakátokat Tárkányi Zsolt. A Tisza Párt megválasztott országgyűlési képviselője dedikálta is a tárgyakat.

Elmondása szerint „egy évtizedekkel ezelőtt készült fotó felhasználásával igyekeztek nekem olyan politikai nézeteket tulajdonítani, amelyek a lehető legtávolabb állnak tőlem. Különösen gerinctelen dolog volt ezt terjeszteni azoknak a debreceni fideszes városvezetőknek, akik engem és a családomat évtizedek óta ismernek, így annak ellenére folytatták a lejárató kampányt, hogy végig tudták, abból egy szó sem igaz. A választópolgárok persze nem voltak olyan ostobák, hogy higgyenek nekik” – írta ki a közösségi oldalára.

Az árverés 30 ezer forintról indult, egészen május 9-ig, az új Országgyűlés alakuló ülésééig tart. Magyar Péter sajtófőnöke a befolyó összeget a MAZSIHISZ – Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórházának ajánlja fel. A végösszeget további százezer forinttal toldja meg a leendő képviselő.

Márciusban a Hetek egy olvasói fotót közölt, amelyen állítása szerint Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt sajtófőnöke és Hajdú-Bihar vármegye 1. számú választókerületének jelöltje volt látható karlendítés közben egy debreceni fociszurkolói vonuláson. Aztán egy olyan felvétel is előkerült, amin egy szélsőjobboldali körökhöz kötött ruhamárkát viselhetett. A fotókat Izrael budapesti nagykövetsége és Bóka János leköszönő miniszter is elítélte.

(Borítókép: Tárkányi Zsolt 2026. április 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)