Fideszes képviselő vitatkozott Pócs Jánossal Jászberényben.


Ritkán látható politikai dráma zajlott a szerdai jászberényi képviselő-testületi ülésen, amikor Hajnal-Nagy Gábor, a Fidesz önkormányzati képviselője és 2024-es bukott polgármesterjelöltje éles kritikával illette párttársát, Pócs Jánost. Hajnal-Nagy szerint a jászberényi Fidesz 2019 óta tartó kudarcsorozata egyértelműen Pócs János politikai stratégiájának következménye − írja a 444.

A képviselő felelevenítette a 2019-es eseményeket, amikor Pócs a helyi szervezet megkérdezése nélkül támadta meg a polgármester-választás eredményét. Hajnal-Nagy elmondása szerint már akkor figyelmeztette a képviselő környezetét a várható bukásra: „most csináltak Ózdot Jászberényből” − utalt a 2014-es ózdi vereségre.

A felszólalás során Hajnal-Nagy láthatóan elcsukló hangon beszélt a párt jelenlegi állapotáról és Pócs János szerepéről:

Egyszerűen hihetetlen, ami történt. Azt gondolom, hogy megalázó, ami most zajlik. Az, hogy ez az ember, aki ezt elkövette a saját közösségével, az most megint ott ülhet a parlamentben.

A képviselő a beszéd egy pontján majdnem elsírta magát, majd elnézést kért és rövid időre elhagyta a termet.

Visszatérése után egy bekeretezett választási plakátot nyújtott át Budai Lóránt polgármesternek, amely választási csalással vádolta a városvezetőt. Hajnal-Nagy kijelentette, hogy a plakát „ennek a géniusznak a terméke” (utalva Pócsra), és hozzátette: „Túl azon, hogy hazugság az egész, azt gondolom, hogy mindenkihez méltatlan. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra.”

Pócs János az április 12-i választáson ugyan kikapott a Tisza Párt jelöltjétől, de a választási eredmények után végül mégis lehetőséget kapott, hogy a Fidesz-frakció tagjaként folytassa munkáját az Országgyűlésben, ami a jelek szerint komoly belső feszültségeket szül a választókerületében.