Korábban beszámoltunk arról, hogy Toroczkai László kiborult, miután Magyar Péter a sógorát nevezte ki igazságügyi miniszternek.
„A Fidesz kormányzása idején általánossá vált az államigazgatásban, diplomáciában (és szinte mindenhol, ahol kinevezések voltak) a nepotizmus. Abban reménykedtem, hogy legalább ezen a téren változást hoz majd a Tisza Párt kormányzása. Erre most Magyar Péter igazságügyi minisztert csinál a saját sógorából, Melléthei-Barna Mártonból” – fogalmazott Toroczkai László.
A Mi Hazánk elnökének kiborulásáról szóló cikkünket az Index.hu Facebook-oldalán is megosztottuk, ahol a komment szekcióban megjelent a leendő miniszterelnök, aki odaszúrt a pártnak:
Jelenti ezt be a facebookon annak a pártnak az elnöke, amelynek alelnökei házastársak
– utalt Magyar Péter Novák Elődre és Dúró Dórára.
A Tisza Párt elnöke nem először élcelődik a Mi Hazánkon, legutóbb április 17-én, az új Országgyűlés alakulóülése utáni sajtótájékoztatón mondta azt, hogy kevesebb képviselőjük van, „mint amennyi törpéje van Hófehérkének”.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő április 30-án este jelentette be, hogy Melléthei-Barna Márton lesz az igazságügyi miniszter a Tisza-kormányban. Egyebek mellett a korrupció felszámolása is a feladatai közé tartozik majd. A harcedzett jogász fiatalkora óta jó kapcsolatot ápol a leendő miniszterelnökkel, és a pedigréje alapján készen áll arra, hogy helytálljon tárcavezetőként.
Olvasd tovább itt: index.hu
