Németh Szilárd tanúskodott a bíróságon.


Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztost, országgyűlési képviselőt, a Fidesz alelnökét a Fővárosi Törvényszéken hallgatták meg egy, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiához köthető, több százmilliós kártérítési perben. Az ügy hátterében egy csepeli sportegyesület és az akadémia közötti pénzügyi vita áll, amely évek óta húzódik, és politikai feszültségeket is kiváltott a kerületben.

A beszámolók szerint Németh Szilárd vallomást tett a bíróságon, miután a hozzá köthető Kozma István Magyar Birkózó Akadémia ellen indított 534 millió forintos kártérítési per miatt beidézték, miután korábban a bíró azzal fenyegette meg, hogy elővezetteti. A pert a Csepeli Birkózó Club indította, ami eredetileg kedvezményezettje volt azoknak az állami támogatásoknak, amelyeket a csepeli Duna-partra tervezett akadémia megvalósítására fordítottak.

A klub a forrásokat átengedte az akadémiának, arra számítva, hogy a létesítményt edzésekre használhatja, a beszámolók szerint azonban olyan mértékű bérleti díjat kértek tőlük, amelyet nem tudtak kifizetni.

A klub ezért a 400 millió forintos támogatás összegét, valamint további 134 millió forint kártérítést követel vissza. Az ügy politikai következményekkel is járt, mivel a KIMBA körüli vita szerepet játszott a csepeli Fideszen belüli konfliktusban, különösen Németh Szilárd és a kerületet vezető Borbély Lénárd között kialakult ellentétben.

Vallomást tett a bíróságon

Németh Szilárd azt állította a tárgyaláson a Csepel Infó szerint, hogy „nem tudja, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a Csepeli Birkózó Club pénzeivel, ugyanis akkor már nem volt önkormányzati képviselő”.

Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom

– válaszolta a beszámoló szerint a politikus arra, hogy ő a birkózó szövetség elnöke. Németh Szilárdot 2024-ben öt évre ismételten megválasztották a Magyar Birkózók Szövetségének elnökévé. A szervezet élére még 2015-ben került, amikor Hegedüs Csabát váltotta ezen a poszton.

(Borítókép: Németh Szilárd 2025. november 11-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)