A vegyes repertoárú balett egyre inkább meghatározó szerepet játszik a táncművészet területén, és az újszerű megközelítések irányába mutat. Amikor 2007-ben a drezdai Semperoperhez szerződtem, a cél az volt, hogy eltüntessük a klasszikus és modern balett közötti határokat. A művészek szabadon váltogatták a klasszikus szerepeket a kortárs darabokkal, így vált lehetővé, hogy a közönség is egy új dimenzióban élhesse meg a táncot. Ma már ez a tendencia szinte minden társulatnál megfigyelhető, függetlenül a méretüktől. A jövő irányát illetően egy új paradigmaval váltás előtt állunk, ahol a helyi értékek és hagyományok újra középpontba kerülhetnek.
Gyermekként sokféle mozgásformát űztem, ami a mozgáskoordinációm fejlesztésére is jó hatással volt. A karate edzések során derült ki, hogy egészségügyi problémával küzdök, ami végül a tánc irányába terelt. Az orvos tanácsára egy tánciskolába kezdtem járni, ahol a közös foglalkozások során sok élményben volt részem, még ha fiúk lévén kevesen is voltunk.
Tizenkét évesen a szüleim támogatásával Magyarországra költöztem, ahol a táncművészeti iskolába járás során sok nehézséggel kellett szembenéznem. Az elején gyorsan kellett tanulnom, hogy be tudjam hozni a lemaradásomat, és ez megacélozott. Sikerült ösztöndíjakat nyernem, és versenyeken részt venni, amelyek megerősítették bennem a tánc iránti elhivatottságot.
A saját alkotóbeszédem része a „Nárcisz” című szólóestem, ami a mély önreflexióra és a narcizmus csapdáinak elkerülésére épül. A színpadon való jelenlétem nem csupán önkifejezést jelent, hanem a közönséghez való őszinte kapcsolódást is. A darab célja, hogy mindenki szembenézzen önmagával, hiszen az igazi élethez a belső konfliktusok elfogadása is hozzátartozik.
Forrás mandiner.hu
