Tovább gyűrűzik a hantavírusos luxushajó ügye: a holland egészségügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy az amszterdami Egyetemi Orvosi Központban (UMC) vizsgálják a KLM egyik légiutas-kísérőjét, akinél enyhe tünetek jelentkeztek.
A holland RTL szerint a stewardess kapcsolatba kerülhetett azzal a 69 éves holland nővel, aki korábban az MV Hondius expedíciós óceánjáró utasa volt, majd Johannesburgban meghalt. A nő április 25-én Johannesburgból Amszterdamba akart repülni, de a KLM személyzete egészségi állapota miatt végül nem engedte felszállni a járatra.
Az MV Hondius április 1-jén futott ki Argentína déli részéről. A fedélzeten mintegy 149 ember tartózkodott, köztük 23 brit állampolgár – 19 utas és a négyfős személyzet.
Rejtélyes fertőzésből nemzetközi riadó
Az első haláleset április 11-én következett be, egy 69 éves holland férfi halt meg a hajón. Felesége április 24-én szállt le a hajóról Szent Ilona-szigetén, majd Dél-Afrikába repült, ahol később ő is meghalt. Az Oceanwide Expeditions szerint összesen 29 utas és az elhunyt holland férfi holtteste hagyta el a hajót Szent Ilona-szigetén, míg a holland külügyminisztérium korábban mintegy 40 partra szállóról beszélt. Az utasok legalább 12 különböző országból érkeztek. Azóta egy német nő is életét vesztette a fedélzeten, így három haláleset kapcsolódik a járványhoz, bár a hatóságok hangsúlyozzák: nem minden esetben erősítették meg egyértelműen a hantavírus-fertőzést a halál okaként.
A WHO jelenlegi adatai szerint három megerősített és öt gyanús hantavírusos esetet azonosítottak a hajóhoz kapcsolódóan.
A dél-afrikai hatóságok két fertőzöttnél az Andes-vírustörzset mutatták ki, amely a hantavírus ritka változata, és ismert arról, hogy szoros kontaktus esetén emberről emberre is terjedhet.
A fertőzés eredete továbbra sem teljesen tisztázott. Az argentin hatóságok szerint elképzelhető, hogy a holland házaspár még Ushuaiában fertőződött meg egy madármegfigyelő túra során, ahol fertőzött rágcsálókkal kerülhettek kapcsolatba.
Legalább hat embert kezelnek jelenleg kórházban. Három utast szerdán evakuáltak a hajóról: két embert Amszterdamba, egy német utast pedig Németországba szállítottak. Közülük ketten súlyos állapotban vannak. Svájcban szintén kezelnek egy korábbi utast Zürichben, míg Dél-Afrikában továbbra is ápolnak egy brit beteget.
Az Egyesült Királyságban két korábbi utas önkéntes izolációt vállalt, az Egyesült Államokban pedig három embert figyelnek meg elővigyázatosságból. Egyelőre egyikük sem produkál a vírusra utaló tüneteket.
A Kanári-szigeteken nem várják tárt karokkal a hajót
A csaknem 150 embert szállító Hondius óceánjáró napokig a Zöld-foki-szigetek közelében vesztegelt, miután a helyi hatóságok nem engedélyezték a kikötést. A hajó jelenleg a Kanári-szigetek felé tart, ahol Tenerifén minden utast orvosi vizsgálatnak vetnek alá.
A spanyol kormány szerint a kikötés nem jelent veszélyt a lakosságra, a Kanári-szigetek regionális vezetése azonban élesen bírálta a döntést, mondván nem kaptak elegendő információt a kockázatokról – számolt be a Sky News.
A WHO ugyanakkor továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a szélesebb lakosságra nézve a közegészségügyi kockázat alacsony, mivel a vírus emberről emberre csak nagyon közeli kontaktus során terjed.
(Borítókép: Mentőautók állnak egy hantavírusos betegeket szállító repülőgép mellett az amszterdami Schiphol repülőtéren 2026. május 6-án. Fotó: Nicolas Economou / Reuters)
Olvasd tovább itt: index.hu
