Május 7-én jött a hír, miszerint nem Melléthei-Barna Márton lesz Magyarország következő igazságügyi minisztere. A jogász, Magyar Péter sógora a közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond a miniszteri jelöltségről.
A fejleményre sokan reagáltak még csütörtök este, köztük volt Vona Gábor is. A Második Reformkor elnöke a bejegyzése elején gratulált a lépéshez, amit korrektnek titulált.
Ismét szóba került a „Lex Sógor”
„Amikor Magyar Péter sógorának jelöltsége nyilvánosságra került, a 2RK elnökeként azonnal szóvá tettem – elismerve a jelölt alkalmasságát –, hogy ez nem elegáns, nem európai és óriási támadási felület” – jegyezte meg.
Ezután Vona Gábor emlékeztetett arra, hogy „Lex Sógor” munkacímmel még törvényjavaslatot is készített a kollégáival közösen, amely összeférhetetlenné tenné a közeli hozzátartozók egy kormányban való szerepvállalását.
Szerinte a csütörtöki bejelentés üzenet a mostani bólogatójánosoknak, hogy érdemes felvállalni a kritikát, mert lehet értelme. Hozzátette, ez is azt mutatja, hogy szükség van konstruktív ellenzékre, amely nem dehumanizáló módon támad, hanem kulturáltan kritizál és ad alternatívát.
Melléthei-Barna Mártonnak sok sikert kívánok a jövőben, bármilyen területen is folytatja a pályafutását! Azt hallottuk, az elszámoltatásban vállalt volna oroszlánszerepet. Ha így van, remélem, máshol, más formában hozzáteszi a magáét. Mert a politikai bűncselekményeknek kell legyen következménye! A Fideszt kormányról leváltotta az ország, most ellenzékből is le kell!
– írta Vona Gábor.
Nagy Attila Tibor szerint korai még a káröröm
A Második Reformkor elnöke mellett mások is reagáltak már a bejelentésre, így Nagy Attila Tibor is, aki szerint korai még a káröröm.
„Nem vette volna ki jól magát az a látszat, lehetőség, hogy a majdani igazságügyi miniszter mondjuk Magyar Péter valamelyik rokona javára terjeszt elő jogszabály-módosítást, úgy, hogy ő a miniszterelnök egyik rokona. Vagy: a letűnt tizenhat év felelőseinek felelősségre vonását Magyar Péter rokona segíti igazságügyi miniszterként, nehéz lett volna a személyes bosszú vádját ilyenkor Magyar Péterről elterelni” – írta a politikai szakértő.
Vona Gábor tejes bejegyzése alább tekinthető meg.
(Borítókép: Vona Gábor 2025. június 12-én. Fotó: Daragó Napsugár / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
