Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke pénteken Moszkvába indult, hogy részt vegyen a győzelem napi ünnepségeken. A tervek szerint a szlovák vezető találkozik Vlagyimir Putyinnal, az Orosz Föderáció elnökével is. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség beszámolója szerint a szombati program keretében Fico virágokat helyez el az ismeretlen katona sírjánál, és részt vesz az eseményeken.
A korábbi hírek alapján Jurij Usakov, Putyin tanácsadója nyilatkozott arról, hogy a két vezető megbeszélése során a kétoldalú együttműködés lehetőségeit valamint fontos nemzetközi kérdéseket vitatnak meg. Ficot ezúttal Marek Estok külügyi államtitkár és Tibor Gaspar, a parlament alelnöke is elkísérte.
Marek Sutaj Estok, a szlovák belügyminiszter úgy nyilatkozott Fico moszkvai útjáról, hogy az a miniszterelnök legitim döntése. Kifejtette, hogy a kormányfő tiszteletét fejezi ki a Vörös Hadsereg katonái előtt, akik az ország felszabadítása érdekében vesztették életüket.
Forrás mandiner.hu
