A 100 Tagú Cigányzenekar a Facebookon kifejtette álláspontját az Országgyűlés alakuló ülésén történt eseményekről. A SUGO Tamburazenekar a cigány himnusz mellett a Tavaszi szél című népdalt is előadta az ülésterem közepén, ekkor a Mi Hazánk frakció tagjai elhagyták a termet.
Danyi Lőrinc Róbert elnök és művészeti igazgató aláírásával közzétett bejegyzésben így fogalmaztak: A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett 100 Tagú Cigányzenekar mély megdöbbenéssel és szomorúsággal nézte végig az Országgyűlés alakuló ülésén lezajlott eseményeket. A Sükösdi Tamburazenekar fiataljai szívükből jöttek, örömmel és a zene iránti szeretettel, hogy fellépésükkel emeljék az ünnep fényét. Ezzel szemben a Mi Hazánk frakció viselkedése méltatlan volt a demokratikus és emberi értékekhez. A gyermekek háttérbe szorítása származásuk miatt nem politikai állásfoglalás, hanem elítélendő kirekesztés.
A bejegyzésben hangsúlyozták, hogy a cigányzene, a tamburazene és minden magyarországi nemzetiség kultúrája közös örökségünk, amelyre büszkéknek kell lennünk, nem pedig megosztottságot kelteni miatta.
„Mi, művészek tudjuk, hogy a zene nem tesz különbséget származás alapján. A zene összekapcsol, felemel és közösséget teremt. Különösen így van ez akkor, amikor gyermekek muzsikálnak, akik tiszteletre, bátorításra és szeretetre érdemesek. Támogatjuk minden fiatal művészt, függetlenül identitásuktól. Hiszünk abban, hogy Magyarország ereje a sokszínűségben, a kultúrában és az egymás iránti tiszteletben van. Tisztelet a Sükösdi Tamburazenekar fiataljainak! Büszkék vagyunk rátok.”
Forrás 24.hu
