Jogállamiság helyreállítása: szokatlan lépések várhatók.

A Válasz Online a héten közölte Sajó András A csalárd törvények semmisségének gondolata korántsem jogdogmatikai képtelenség című vendégcikkét. A szerző nemzetközileg elismert jogtudós, a hazai jogásztársadalom egyik legegyénibb hangú képviselője. A jogfilozófus 2001 óta az MTA rendes tagja, 2008 és 2017 között a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának volt magyar bírája.

A jó erkölcsbe ütköző szerződés semmissége

Négyezer szavas írását azzal indítja Sajó András, hogy a jogállam helyreállítása mindenekelőtt társadalmi erő és akarat kérdése, de komoly jogtechnikai kihívás is. Hogy a dolgok jogszerűen másképp is lehetnének, azt be kell bizonyítani. Nemcsak politikailag, hanem szakmailag is elfogadhatóan.

A jogbiztonság fogalma kapcsán bírálja azt a nézetet, hogy minden törvényt érvényesként kell követni, ha megfelelő eljárásban hozták meg azokat, és azok következményein nem lehet változtatni. A „törvény az törvény” felfogás szerinte nem tévesztendő össze a jogfilozófiában ma uralkodó jogpozitivizmussal, amelynek modern felfogása már nem szűkíti le a jog fogalmát a megfelelően megalkotott szabályok összességére. Mint megjegyzi, a törvényi pozitivizmus kifejezés eredetileg azoknak a német jogászoknak a mentalitását írta le, akik kötelességüknek érezték a náci jogrendszer szolgálatát.

A jogállamiság szűk értelmezéséhez való szigorú ragaszkodás egy igazságtalan és despotikus jogrendszer örökségét konzerválja, elmélyíti és állandósítja az igazságtalanságot

– állítja a jogtudós, aki szerint a törvényi pozitivisták a jogállamiságot kényszerzubbonynak láttatják. Ugyanakkor megérti a jogászok jogpozitivizmus iránti vonzódását, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a hivatalos közlönyben közzétett információk megbízható tájékoztatást adnak a helyes és helytelen magatartásról.

„A jogállamiság számos jogi lehetőséget kínál önmaga és az alkotmányos demokrácia helyreállítására. A meglévő jogállamisági eszmék innovatív felhasználásával a jog képes megtenni azokat a szokatlan – ámbár valószínűleg botladozó – lépéseket, amelyek legalább a minimális tisztesség helyreállításához szükséges. A törvények, mivel értelmezésre szorulnak, fölöttébb tág mozgásteret biztosítanak a jogalkalmazó számára, amint azt a visszaélésekből is megtanulhattuk, de ami a morális tartású bírók munkájában lehetővé teszi az önkénynek legalább a csökkentését, mint az például a »lefóliázatlanul« maradt könyvek esetében megmutatkozott, amikor az elsőfokú bíróságok minden lehetséges, jogilag korrekt módon elkerülték a jogsértés megállapítását” – vélekedik a jogfilozófus.

Sajó szerint a meglevő jogállami keretek között nincs akadálya annak, hogy a csalás eszközéül szolgáló állami szerződések esetében érvényesítse a bíró és a jogalkotó a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmisségére vonatkozó tételes jogi (és erkölcsi) előírást.

A túlárazás feltűnően aránytalan szolgáltatás az állam részéről, vagyis a mai joggyakorlat szerint is semmis lenne, csak – korrekt eljárásban, tehát nem a közvélemény felindulását követve – észre kellene venni a piaci ártól való eltérést.

A törvényesített visszaélések áldozatai

A szerző szerint a populista bitorlók egy olyan jogrendre támaszkodnak, amely felszínesen megfelel ugyan a jogállamiságnak, vagy legalábbis a törvény általi uralomnak, de ezzel együtt az ilyen jogrend csak bitorolja a jogállam címet. Úgy látja, hogy a jogállamiság megszokott előírásaitól el lehet – és a jogállam érdekében sokszor el is kell – térni, de csak ott, ahol már léteznek elismert kivételek a jogállamisági doktrínában. Például a jogállam megszokott alapkövetelménye szerint a bírók elmozdíthatatlanok, de az, akit szabálytalanul neveztek ki, nem tekinthető bírónak, és rá ez a jogállami alapelv nem vonatkozik.

Mint írja, a jogállamiságról alkotott elképzelések és ideálok a társadalmi konfliktusok részét képezik, beleértve a jogi szakmán belüli konfliktusokat is. Ezen konfliktusok némelyike fontos társadalmi átalakulásokat tükröz – és a megújulás csak ilyenben jöhet létre. Véleménye alátámasztására egy német példát hoz fel: 1965-ben a Németországnak a náci múltjához fűződő viszonyáról folytatott, érzelmileg fűtött viták után a német parlament megszavazta a gyilkosság elévülési idejének meghosszabbítását, figyelmen kívül hagyva a jogállamiság akkor uralkodó felfogását. Enélkül a náci gyilkosságok, amelyeknek elkövetői akkor kezdtek azonosíthatóvá válni, nem lettek volna büntethetők.

Sajó úgy látja, hogy a kétharmados többség birtokában – ellentétben például Lengyelországgal – a csaló jogszabályok hatályon kívül helyezésének nincs technikai akadálya. A jövőre nézve ezek a szabályok kiiktathatók. Ez javulás – folytatja –, de ettől még nem lesz jogállamunk, mert a kiiktatással nem teremtődnek meg a jogállami garanciák, például ettől még nem lesznek olyan intézményeink, amelyek a joguralmat biztosítanák. Még bonyolultabb – pillanatnyilag alapvető – kérdés, hogy mi történik a jövőben a hatályon kívül helyezendő, eleve tisztességtelen, csaló jogszabályok alapján létrejött jogviszonyokkal, hogyan alakul a törvényesített visszaélések áldozatainak a helyzete. A szerző több példát is említ:

• Érvényes-e a botrányos közbeszerzési rendszerben elnyert jog?
• Mi lesz a politikai okból elbocsátott károsultakkal, ha a felmondást jogerős ítélet erősítette meg?
• Milyen kártalanítás jár a demokrácia védelmében a parlamentben fellépő agyonbírságolt képviselőknek, az elbocsátott újságíróknak, a dohányárusítási jogtól megfosztottaknak vagy a NAV által a törvény nevében vegzáltaknak?

Utólagos felelősségre vonás

A jogállamiságért folytatott küzdelem mentalitás kérdése, de az alkotmányos védőintézmények megerősítésére is szükség van – szögezi le a szerző, aki szerint akár megmarad a jelenlegi Alkotmánybíróság, akár egy idő után eltűnik, átmeneti kontrollszervként működhetne az Országgyűlés törvényhozási bizottsága mellett egy szakértői testület – vagy francia mintára egy akár törvénnyel létrehozott Államtanács.

A harcos jogállam-újjáépítéshez nem szükséges eltérni az elismert jogértelmezési szokásoktól. Mindössze az elismert értelmezési lehetőségeket kell megfelelően alkalmazni. Ez magába foglalja a jogszabályoknak és azok alkalmazásának minimalista észszerűségi felülvizsgálatát, ami az alapjogokkal kapcsolatban teljesen megszokott az arányossági elemzés során.

Ez azért fontos – magyarázza a jogtudós –, mert a jogállamiságot irracionális és csalárd (tényeket hamisító) jogi rendelkezések segítségével ásták alá, és így semmi akadálya annak, hogy a jó erkölcs vagy a tisztességes verseny fogalmába a bírói gyakorlat beleértse a nyilvánvaló észszerűtlenséget. És annak sincs akadálya, hogy amit az előző rendszer törvényesnek talált a későbbi módosításokban (például 40 százalékos különadó), és ami megfelel a joguralomhoz tartozó, a törvényes várakozást megillető védelemnek, ne alkalmazzák a bitorlás elbocsátandó kiszolgálóival szemben.

A szerző megjegyzi, hogy az 1991-es Zétényi–Takács-féle törvény az utólagos felelősségre vonást arra alapozta, hogy 1990-ig egyes súlyos bűncselekmények tekintetében az elévülés nyugodott, mert a kommunista rezsim által elkövetett bűncselekmények ellen a kommunista hatóságok nem léptek fel. Az Alkotmánybíróság ezt 1992-ben alkotmányellenesnek találta, mert „jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani”. Az Alkotmánybíróság nem volt hajlandó tekintetbe venni, hogy az 1989–90-es fordulatig egy önkényuralmi rendszer magának adott amnesztiát. „Aki azonban az 1992-es álláspontot követve azt állítja, hogy a csalás jogrendjének éppen olyan a kötelező ereje, mint a jogállami jogrendnek, az egy alapvető különbségről feledkezik meg. A despotikus rendszer által teremtett jogi helyzetek érvényessége, tisztelete nemcsak erkölcsi okokból kétséges, hanem ellentmond annak a jogállami alapelvnek is, hogy a jogot mindenkire alkalmazni kell” – érvel Sajó, aki szerint ahhoz, hogy a jogállamiság a meglévő kereteken belül helyreállhasson, hitelteleníteni kell azt az egyoldalú törvényességkultuszt, amely jelenleg a törvényhozói és jogalkalmazó mentalitást bénítja, és amely csak a status quót, a csalárdság hagyatékát védi.

(Borítókép: Sajó András / YouTube) 

Ismerd meg Kapu Tibor inspiráló történetét, akit a szabadság utáni vágy végül a csillagok közé emelt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!