Magyar Péter ironikusan megjegyezte, hogy ne várják el tőle, hogy a 480 forintos benzinár ígéretét számon kérjék, mert a jelenlegi világpiaci helyzet és az olajár teljesen eltér a korábbitól. Ezt az állítást gyorsan megerősítik a megjelenő cikkek.
Nézzük a tényeket!
Március 3-án kezdte követelni a 480 forintos ár fenntartását Magyar Péter, amikor a Brent olaj ára 81,40 dollár volt.
Március 9-én a kormány bevezette a védett üzemanyagárat. Ezen a napon Magyar Péter azt nyilatkozta, hogy „Ez nem egy védett ár, hanem állami nyerészkedés”, és az adók csökkentésére szólította fel a kormányt.
Akkor már óvatosabb volt, hiszen nem 480 forintot említett, hanem azt mondta, hogy a kormány által megállapított védett árhoz képest 50-100 forinttal is csökkenthető lenne az üzemanyag literenkénti ára, mivel szerinte a kormány csupán nyerészkedni akar.
A védett ár jelenleg 595 forint/liter a benzin esetében, és 615 forint/liter a dízelért, ami a régióban a legjobb.
Március 9-én a Brent olaj ára 98,96 dollár volt, míg ma, május 13-án 105,85 dollárra emelkedett, ami 7%-os növekedést jelent.
Erre hivatkozik a miniszterelnök, hogy az olajár jelentősen megemelkedett, ezért nem lehetséges a védett ár csökkentése.
Számoljunk egy kicsit!
Március 9-én 333,24 forint volt egy dollár, tehát az olaj hordója 32 977 forintot ért. Ez május 13-án, 305,9 forint/dollár árfolyamon 32 380 forintra csökkent, lényegében hasonló ár.
Ha pedig a nekünk fontosabb uráli olajat nézzük:
Március 9-én: 97,66 dollár,
Május 13-án: 102,7 dollár.
Forintban egy hordó uráli olaj:
Március 9-én: 32 544 forint,
Május 13-án: 31 416 forint.
Eddig elvárta és követelte az adók és járulékok csökkentését, majd amikor lehetősége nyílna rá, akkor a világpiaci árakra hivatkozik.
Van még kérdésed, Ildikó?
Forrás ripost.hu
