Itt van a szöveg átfogalmazva:
Mint a konyak a szocializmus idején. Olyan állapotba jutottunk, ahol tömegek ünnepelnek, miközben szó szerint manipulálják őket, és hülyének nézik őket. Tapsoltak, amikor Bütyök bemutatta a fehérre meszelt falakat és a jogtiszta, a Nemzeti Galéria raktárából kölcsönzött műalkotásokat, mint a luxus égető bizonyítékát. Ezen az inspiráción felbuzdulva Tanács Zoltán, akiből a sors iróniája folytán tudományos és technológiai miniszter lett, bejelentette, hogy az egyik első intézkedése az lesz, hogy visszaszállítja a Szépművészeti Múzeumba azokat a festményeket, amelyeket eddig a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartottak. Ezentúl azok a raktárban porosodnak majd, míg a NÉP örvendezik, hiszen egy festmény értékét az adja, hogy senki sem látja.
A Karmelita kolostor társadalmasítása körüli eseményekhez képest szánalmasabb előadás nehezen elképzelhető. De Bütyök másként gondolta, és még egy lépést tett. Büszkén demonstrálta, hogy Lázár János minisztériumának tetőterét is „visszakapta”. Most már az is a népé, amit ő szerzett vissza. A nép ezentúl rajta keresztül élvezheti a kilátást, ami most már nem Lázár Jánosé.
A minisztériumi épületek cserélgetése valójában nem meglepő. Egyik sem lakóhely, hanem munkahely. Ha a hivatalban lévő miniszterelnök úgy látja helyénvalónak, hogy a kormányfői reprezentációnak a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium teraszán cigarettázva legyen helye, akkor így lesz. A Karmelita teraszára pedig majd a Szociális- és Családügyi Minisztérium munkatársai mennek ki feszülni egy-egy fárasztó gyors- és gépírás után.
Ami biztos, hogy bár a lelkesedés nagy, nem egy visszafoglalás történt, hanem egy sima, mindennapi hódítás. Orbán helyett Kátai-Németh Vilmosé a Karmelita, Lázár János helyett pedig Magyar Péteré a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium terasza.
Forrás pestisracok.hu
