A homoródfürdői Ilona-völgye Rendezvényterme és környezete ad helyet a központi eseményeknek, de a programok kiterjednek a Lobogó környékére és a főút menti területekre is. A szervezők szándéka szerint a standolók a Lobogó és a rendezvénytér között, míg a résztvevők autói a régi sportcsarnok körüli parkolóban találhatnak helyet. A főszínpadot, amelyet körülbelül 1800 ember befogadására terveznek, a rendezvényterem mögötti magánterületen állítják fel, a környező zöld területek pedig sátorhelyként szolgálnak majd.
A rendezvény szervezői hangsúlyozták, hogy a részvétel ingyenes, és nem szükséges előzetes regisztráció. Az egyetlen költség a sátor- és vásároshelyekért lesz. A sajtó számára külön területet alakítanak ki, és az előző évben tapasztalt regisztrációs problémák miatt idén hangsúlyozzák, hogy minden sajtóorgánum szabadon beléphet az eseményre.
Kátai elmondta, hogy tavaly több újságíró sérelmezte a belépési nehézségeket, ezért idén „nyitott kapus” rendezvényre készülnek. Hozzátette, hogy a sajtó nem lesz kizárva, mindenki kérdezhet és részt vehet az eseményen.
Forrás mandiner.hu
