Korábban beszámoltunk arról, hogy Magyar Péter azonnali hatállyal kirúgta Havasi Bertalant. Cikkünk megjelenését követően Havasi levelet küldött szerkesztőségünknek az üggyel kapcsolatban, melyet változtatás nélkül közlünk:
„Magyar Péter idegei felmondták a szolgálatot.
Máris.
Pedig még el se kezdett kormányozni, leragadt a pojácáskodásnál.
Hát, az se megy már annyira jól.
Nem, Peti, nem voltam államtitkár. De most már Te is tudod, mert aláírtad a felmentésemet, és oda volt írva, remélem elolvastad legalább: helyettes államtitkár. Az, tudod, egy közigazgatási pozíció. Fog ez menni.
(Amúgy MK-miniszter helyett nyugodtan odaírhattad volna Ruffot is javaslattevőnek, mint Miniszterelnökséget vezető minisztert, mert így sokan félre fogják érteni, azt hiszik, Tóni kezdeményezte a felmentésemet, de értem én, hogy jogilag beolvadás van, persze. Csak akkor miért beszéltél a tetőn arról, hogy nincs is már Kabinetiroda. Ezek szerint mégis van? Na jó, hagylak, tudom, a kapkodás, meg az ideg…)
És nem, Peti, nem több tízmillióról van szó, hanem a családi adókedvezménnyel együtt 1,3 millió forintos fizetésem hat havi összegéről.
Amit, Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni.
Mint ahogy ki fogod fizetni a többi általad már megalázott vagy még megalázandó közszolgának is az utolsó fillérig, ami jár.
És azt majd mi magunk eldöntjük, nem, nem Te, Peti, és nem is Te, Gergő (!), hogy mire fordítjuk, és ha jónak látjuk, beszámolunk róla a nyilvánosságnak. Gondolom – velem együtt – legtöbben a családjuk megélhetésére. Igen, kenyérre! Ezt érted, ugye, Peti, Te, aki fideszes miniszterfeleségként állami állásokban kaptad a havi milliókat meg a több tízmilliós végkielégítéseket. Ha tévednék, javíts ki, bár a te pénzed nem igazán érdekel.
Kicsinyes vagy és tájékozatlan. Alkalmatlan.
Nem véletlenül mondtam ma a tetőn neked kétszer is azt, hogy jó ügyvédet hozzál majd a bíróságra.
Ugyanis mivel kicsit túlszaladtál, tudom, az ideg…, elfelejtetted a felmentésem ELŐTT módosíttatni a törvényt, ami a felmentett közszolgák juttatásait szabályozza. Most már ne is fáradj vele, mert tudod, a visszaható hatály – rémlik még az egyetemről?
És még egy pár szó a mieinknek is.
Ne szarjunk már be!! Ettől?!
Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk. Egyesek közülünk le is buktak, és az igazságszolgáltatás elé kerültek. Nagyon helyes!
De a politikai közösségünk 99,95 százaléka tisztességes, becsületes ember, rendesen és nagyon sokat dolgozott. Ne szégyelljétek. Ne járjatok lehajtott fejjel! Ti vagytok a nemzeti oldal!
És tartsatok ki, szerveződjetek, álljatok ki magatokért, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a Fidesz (párt és a Fidesz frakció!) is összeszedi magát, és kiáll majd mellettetek.
Hajrá Fidesz, Hajrá Orbán Viktor!
(Hajrá = gyerünk, nyomjuk most már, ébresztő!)”
A levél tartalmával kapcsolatban telefonon értük el Havasit, aki megerősítette, az írás tőle származik, csak már nem szerette volna használni a „céges” e-mail címét.
Az elbocsátásával összefüggésben megismételte, jogi útra tereli az ügyet, majd hozzátette, reméli, hogy Magyar Péternek azért emellett jut majd ideje az EU-s pénzek hazahozatalára is.
Kólás doboz helyett mellszobor
A Havasi elbocsátásáról szóló rendelet aláírásáról Magyar Péter egy videót is közzétett Facebook-oldalán. A miniszterelnök mögött látható egy kólás doboz, ami nem véletlenül került oda. Havasi Bertalan még 2012-ben beszélt arról, hogy megőrizte azt a kólás dobozt, amelyből Orbán Viktor a Coca-Cola gyár megnyitóján ivott. A dobozt azonban a takarítónők szemétnek nézték, és kidobták.
A doboz kérdése a miniszterelnököt is foglalkoztatta, a szombat délelőtti szóváltásukon pedig fel is hozta.
Havasi az Indexnek elmondta, a kólás doboz végleg odaveszett, azonban nem maradt Orbán Viktoros ereklye nélkül, ugyanis a garázsában van egy, a volt miniszterelnököt ábrázoló mellszobor.
Az alkotást eredetileg egy templomavatáson ajándékozták a volt miniszterelnöknek. Havasi szerint egy baj van vele, hogy jobban hasonlít Szűcs Lajosra, mint Orbán Viktorra.
(Borítókép: Havasi Bertalan a Karmelita kolostor bejárásán 2026. május 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
