Az INSP hivatalos közleménye szerint a beteg nem utazott külföldre, és nem volt kapcsolata sem hantavírusos személyekkel. A szükséges mintákat a fővárosba, a Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézetbe szállították. A hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak, és a laborvizsgálatok elvégzéséig „fertőzésgyanú” címén kezelik az esetet.
A Digi24 hírtelevízió információi alapján a beteg május elején került az aradi sürgősségi kórházba, miután előzőleg, 2023 júliusa óta a vaskohsziklási pszichiátriai kórházban kapott kezelést. Ez a szigorúan őrzött Bihar megyei intézmény azok számára lett kialakítva, akik pszichés problémák vagy függőség miatt nem kerülhettek börtönbe.
Külön érdekesség, hogy a vaskohsziklási kórház négy alkalmazottját tavaly nyáron bírósági eljárás alá vonták. Ezt megelőzően az ENSZ egyik bizottsága 2024-ben dokumentált vizsgálatot folytatott, amely során kiderült, hogy az ápolók elektrosokk készüléket használtak a betegek kínzására, és az intézmény nyomorúságos körülmények között tartotta el a pácienseket, akiket lejárt szavatosságú élelmiszerrel etettek.
Forrás mandiner.hu
