Az új szuperszámítógépes szimuláció alapján a Föld nem egy becsapódó aszteroida vagy egy pusztító atomháború következtében válik teljesen lakhatatlanná. A NASA nagyteljesítményű számítógépe több százezer lehetséges világvége forgatókönyvet elemezett figyelembe véve a bolygó tektonikus mozgásait, biológiai változásait és a légkör összetételét. Az elemzés végén a mesterséges intelligencia segítségével kiszámított végső időpont 1 000 002 021 éve, amikor a Föld környezeti viszonyai olyan szélsőségekkel járnak, hogy még a legellenállóbb mikroorganizmusok is elpusztulnak.
A NASA által végzett szuperszámítógépes szimuláció azt is megállapította, hogy a Nap lesz felelős a katasztrófa miatt. Az idő múlásával a Nap magfúziójának gyorsulása következtében a csillag folyamatosan növekszik és egyre több hőenergiát bocsát ki. Ez drasztikusan megváltoztatja a Föld légkörét, ahol a hőmérséklet tartósan negyven és hetven Celsius-fok közé emelkedik. Az óceánok forrni kezdenek, a növényzet kipusztul a csökkent szén-dioxid miatt, és az oxigénszint szinte teljesen eltűnik.
Bár a Föld totális pusztulása még távol van, a szakértők figyelmeztetnek, hogy az emberiségnek hamarosan teljes mértékben fel kell készülnie a legrosszabb lehetőségekre. Már a jövő generációk is érezni fogják a globális felmelegedés és a heves napviharok hatásait.
A Nap fokozódó sugárzása megállíthatatlanul kiöli az életet a bolygóról – nyilatkozták a Toho Egyetem és a NASA kutatói. A NASA tudósai már most olyan zárt rendszerek és mesterségesen védett élőhelyek tervezésén dolgoznak, amelyek révén a távoli jövőben az emberi élet talán még fenntartható maradhat ezen a fokozatosan elpusztuló bolygón.
Forrás ripost.hu
