„A köztársasági elnök nagyinterjút adott az Indexnek. Komoly felismerés a részéről, hogy az államfő nincs némaságra ítélve, hanem lehetősége van elmondani az álláspontját, érveket hozni, az emberekhez és a politikusokhoz is szólni” – írta ki a közösségi oldalára Török Gábor.
„Ebből az interjúból azonban az derül ki, hogy Sulyok Tamás továbbra sem érti: a köztársasági elnöki pozíció nem csupán közjogi, de politikai tartalommal is bír” – tette hozzá a politológus.
Kiemelte a beszélgetésből azt a részt, amikor a köztársasági elnök kijelentette, hogy az „államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét. Itt nincsenek politikai célok.”
Arra hívta fel a figyelmet az elemző, hogy „a politika azonban nem egyenlő a pártpolitikával”. „Politika az is, amikor van véleményem, amikor bizonyos értékek mellett kiállok. Ez a »sólyomi örökség« és nem az, amiről Sulyok Tamás beszél” – összegezte.
Az Indexnek adott interjút a köztársasági elnök
Magyar Péter május 31-ig adott ultimátumot Sulyok Tamásnak, a köztársasági elnök lapunknak válaszolt a lemondással kapcsolatos kérdésre is. Arról is beszélt az Indexnek, milyen hangulatúak voltak a találkozói a miniszterelnökkel, mit gondol az Országgyűlés alakuló ülésén elhangzott székfoglaló miniszterelnöki beszédről, kellemetlenül érezte-e magát az új miniszterek kinevezésén, és hogyan fogadta, hogy levágták az MTI egyik hivatalos fotójáról.
Megkérdeztük azt is, miért nem szólalt meg határozottabban, amikor a választási kampányban egyre inkább eldurvult a közbeszéd, miért nem vállalt aktívabb fellépést a gyermekvédelem ügyében, illetve hogyan tudja kifejezni a nemzet egységét úgy, hogy a lemondását követelő Magyar Péter új kormányát milliók támogatják.
(Borítókép: Török Gábor 2018. március 5-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
