Vitézy Dávid egy videóban jelentette be, lemond a fővárosi közgyűlésben mandátumáról. Helyét Hutiray Borbála veszi át, aki eddig a tulajdonosi bizottság külsős tagjaként dolgozott. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője pedig Gál József lesz, akit Vitézy a közlekedési bizottság élére is jelöl.
A közlekedési és beruházási miniszter elmondta, nehezen hozta meg azt a döntést, hogy lemondjon a fővárosi képviselőségről. „Budapesten is így fog a legtöbb dolog történni, ha miniszterként ezt a munkát el tudom kezdeni” – jelentette ki a politikus.
Dávid miniszterként, mi pedig képviselőként azon fogunk dolgozni a jövőben is, hogy a kormány és a főváros együttműködését új alapokra helyezzük
– mondta az új frakcióvezető, hozzátéve, azon fognak dolgozni, hogy a 101 pontos választási program minél több elemét megvalósítsák Budapesten.
Magyar Péter április 24-én jelentette be, hogy Vitézy Dávid lesz a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere . Vitézyt hétfőn hallgatták meg a parlamentben , ahol úgy fogalmazott, hogy a tárca munkáját szembesítéssel és igazságtétellel kell kezdeni.
Vitézy Dávid múlt hét pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában adott interjút, ahol szó esett többek között a Karmelita előtti kordonbontás ról, a várban zajló milliárdos beruházások ról, valamint a MÁV helyzetéről.
(Borítókép: Vitézy Dávid 2026. május 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
