Sajnálatos módon a két évvel ezelőtti köztársasági elnök-változás újfent az aktuálpolitika kereszttüzébe került, ami megakadályozza, hogy a történészek higgadtan elemezhessék az eseményeket. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy kifejtsem véleményemet néhány alapelvről, amelyek talán nem kapták meg a kellő figyelmet sem akkor, sem most. Ilyen kérdés, hogy miért létezik a kegyelmezés jogköre, milyen feltételekkel gyakorolhatja ezt az elnök, és hogyan kapcsolódik ez az igazságszolgáltatáshoz.
A fogalom jelentésének elemzésével érdemes kezdeni; a ‘kegy’ kifejezés mára szinte eltűnt a nyelvhasználatból. Sokkal inkább a kegyetlenség vette át a helyét. A kegy jóindulatot és megbocsátást jelent, különösen olyan helyzetekben, amikor a felek között nagy a távolság. A kegy gyakorlásának jogát a király vagy Isten birtokolja, ami azt jelenti, hogy az életünkről is ők rendelkeznek, bármikor elvehetik azt. E mögött fellelhetjük az eredendő bűn fogalmát, amely azt hirdeti, hogy minden ember bűnös, s ezt a mindennapi vétkek tovább súlyosbítják.
A kegy forrása Isten, míg a világi hatalmak az Ő megbízottjaiként gyakorolják ezt a jogot. Ez a gondolkodásmód a középkorban érte el csúcspontját, amikor a jelentősebb főurak pallosjogot kaphattak a királytól, és ennek következtében nem kellett számot adniuk tetteikről senkinek.
Forrás mandiner.hu
