Lőrincz Viktória a találkozót követően kiadott közleményében leszögezte: „A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium partnerként tekint az önkormányzatokra.” A miniszter elárulta, hogy a szorosabb együttműködés és a közvetlenebb szakmai párbeszéd kialakítása volt a célja a bemutatkozó egyeztetésnek, amit a hivatalba lépése után szinte azonnal kezdeményezett az önkormányzati érdekképviseletek vezetőivel.
A miniszter kiemelte:
A találkozón a helyhatóságokat érintő összes fontos kérdésről szó volt.
Lőrincz Viktória úgy látja, „az egyeztetés jó alapot nyújt a jövőbeni konstruktív, szakmai alapokon álló és folyamatos párbeszédhez a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium, valamint az önkormányzatok között, kiemelt figyelemmel a magyar települések helyzetére, az önkormányzatokat érintő kihívásokra, feladatokra, és az azokhoz kapcsolódó finanszírozási lehetőségekre.”
A miniszter leszögezte: „A kormány célja, hogy XXI. századi értelmet kapjon a magyar vidékfejlesztés. Ehhez új szemléletre van szükség, mivel ez a terület jóval több, mint agrárpolitika. Ezért a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium minden települést partnerként kezel, és hisz abban, hogy az emberséges és működő Magyarország a városokkal, vidéki térségekkel, a kistelepülésekkel és helyi közösségekkel, valamint az őket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel szoros együttműködésben építhető fel.”
„Konkrét ügyekről nem volt szó”
A tárgyalás után Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, valamint Nemény András Szombathely polgármestere is beszámolt a témákról.
Gémesi Györgytől megtudtuk, hogy több országos önkormányzati szövetség is meghívót kapott.
Miniszter asszony első beszélgetésnek és ismerkedésnek nyilvánította a találkozót. A kormány partnerséget és együttműködést kíván az önkormányzati szövetségekkel, más stílusban és más formában, mint eddig. Konkrét ügyekről nem volt szó, de átadtuk a javaslatainkat
– fogalmazott Gémesi György, aki azt is elárulta, hogy még a nyáron formális egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között, amely már a konkrét intézkedéseket is érintheti.
Gémesi György megjegyezte, azt kérték tőlük, hogy ne a sajtón keresztül üzengessenek, viszont a polgármester leszögezte: nem üzengetnek, ugyanakkor a véleményüket megosztják. A MÖSZ elnöke hangsúlyozta, örülnek, hogy létrejött a találkozó, szeretnének minél előbb a konkrét lépésekről egyeztetni.
Nemény András arra hívta fel a figyelmet, hogy már a 2026-os évre vonatkozóan szükség lesz valamilyen döntésre a nehéz helyzetbe került önkormányzatok miatt. Szombathely polgármestere az önkormányzati szövetségek feladataként a javaslatok összehangolását jelölte meg.
Érdemi egyeztetés az elmúlt tizenhat évben nem volt. Az az ígéret hangzott el, hogy most más lesz. Az út első lépését megtettük, reménnyel és türelemmel várjuk a folytatást
– húzta alá Nemény András, aki megértést mutatott a kormányalakítás utáni elindulás nehézségeit illetően.
Karácsony Gergely arról beszélt, hogy üdvözlik azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy „a településeket érintő reklámszennyezésnek és propagandának ellen tudjunk tartani.” A főpolgármester szerint Budapesten, a történelmi belvárosban rendszeresen azt látják, hogy gyönyörű épületek váltak reklámplakátokká. Az óriásreklámok visszaszorítása érdekében hoztak egy fővárosi szabályt, viszont az előző kormány elvonta a hatáskört a településektől.
A mostani egyeztetés az önkormányzatokat általában érintő kérdésekről szólt, ezért nem ez volt a legjobb fórum arra, hogy a főváros pénzügyi helyzetéről beszélgessünk. Ez a folyamat zajlik a Pénzügyminisztériummal, a határidő sürget, de nem fordulhat elő, hogy túlélve az elmúlt hat évet a kormányváltás után ne tudnánk megőrizni a működőképességünket
– tért ki a főváros pénzügyi helyzetére Karácsony Gergely.
A polgármesterek fizetésének csökkentése és a ciklusok számának korlátozása
Karácsony Gergelyt és Gémesi Györgyöt még a tárgyalás előtti napon, kedden kérdeztük két potenciálisan vitás pontról.
Karácsony Gergely lapunk kérdésére az egy személy által betölthető polgármesteri ciklusok korlátozásának lehetőségéről kifejtette:
Azt az elvet követném, hogy minden, amire a kormányzó párt felhatalmazást kért és kapott a választóktól, az vitán felül a programja része lehet, minden más, ami ezen kívül van, azt meg kell beszélnünk. Ebben az ügyben megőrizném a településeknek azt a szabadságát, ha egy polgármesterben bíznak, akkor újabb ciklusokon keresztül rá bízhassák a település vezetését.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi az álláspontja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének a polgármesterek fizetésének csökkentésére vonatkozó javaslatról. Gémesi György válaszában közölte:
Az önkormányzati rendszer nem az államigazgatás része, minket helyben választanak meg, közel 3200 településen. Más rendszerben működünk, mint az államigazgatás. A miniszterelnök a főnöke a minisztereknek, államtitkároknak, egy új ciklus elején meg tudja határozni azokat a béreket, amelyekkel szerződik a munkatársaival. Ugyanez érvényes az Országgyűlésre, új ciklust kezdtek, eldöntik, hogy milyen szolgáltatásokban, javadalmakban részesülnek. Az önkormányzati rendszer korábban is a köztisztviselői bérekhez volt igazítva. Mi köztisztviselőkkel, közalkalmazottakkal, több mint százezer emberrel dolgozunk. Az ő bértáblájukhoz igazodna vagy igazodhatna a polgármesteri bér, de az nem fordulhat elő, hogy a beosztottak és a munkatársak bére magasabb, mint a polgármesteré
– szögezte le a MÖSZ elnöke, aki további részletekbe nem kívánt belemenni.
(Borítókép: Dr. Lőrincz Viktória – TISZA / Facebook)
Olvasd tovább itt: index.hu
