Papp Tibor és György Bence személyében két új taggal bővül a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója – jelentette be Szepesfalvy Anna frakcióvezető kedden. Az új képviselők a parlamenti mandátumot szerzett Szentkirályi Alexandra korábbi frakcióvezető, valamint Radics Béla helyét veszik át a Fővárosi Közgyűlésben.
Két új taggal egészül ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója − jelentette be a képviselőcsoport vezetője, Szepesfalvy Anna kedden a hivatalos Facebook-oldalán. A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti soraiba Papp Tibor és György Bence ülhet be a közeljövőben.
A korábbi frakcióvezető, Szentkirályi Alexandra, valamint Radics Béla ugyanis parlamenti képviselők lettek a 2026-os országgyűlési választásokat követően, az ő megüresedett helyeiket veszik át az új érkezők.
Szepesfalvy Anna a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a frakcióba kerülő politikusoknak nem lesz idegen a terep:
…mindketten jelentős önkormányzati tapasztalattal rendelkeznek, jelenleg is önkormányzati képviselőként dolgoznak, jól ismerik a külső kerületekben élők mindennapi problémáit, és rendszeres kapcsolatot tartanak a helyi közösségekkel.
Az új képviselők a jövőben a külső kerületek érdekeinek képviseletére és a helyi közösségek problémáinak városházi megjelenítésére helyezik majd a hangsúlyt.
Olvasd tovább itt: index.hu
