Anyamedvét és bocsát láttak az Aggteleki NP-ban, figyelmeztetés!

Anyamedvét és bocsát láttak az Aggteleki NP-ban, figyelmeztetés!


Barna medvéket, köztük egy anyamedvét és a bocsát észlelték kedd délután az Aggteleki Nemzeti Park területén, Jósvafőtől északra. Bár a medvecsalád a látogatók elől elzárt, fokozottan védett zónában tűnt fel, a nemzeti park igazgatósága nyomatékosan arra kéri a turistákat, hogy a saját biztonságuk érdekében szigorúan tartsák be a látogatási és sátorozási szabályokat.

Barna medvéket láttak kedden az Aggteleki Nemzeti Park területén Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében − közölte a nemzeti park a Facebook-oldalán kedden − írja az MTI.

Mint írták, igazgatóságuk munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot. Hangsúlyozták, hogy az észlelés a látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen történt, távol a túraútvonalaktól.

A bejegyzésben arra kérik a nemzeti park vendégeit, hogy tartsák be a látogatási szabályokat.

Közölték, hogy tilos a sátorozás, a bivakolóhelyeken pedig célszerű az élelmiszert a fekvőhelytől távol elhelyezni. Felhívták a figyelmet, hogy a vadászok által használt etetőhelyeket is érdemes elkerülni.

Felidézték, hogy az Aggteleki Nemzeti Park területén június első napjaiban két medveészlelés is történt Szögliget és Égerszög területén, azonban anyamedvét boccsal 2017-ben, Jósvafő térségében láttak utoljára.

A tájékoztatás szerint a medvékkel kapcsolatos biztonsági ajánlások elérhetők a nemzeti park weboldalán.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Matthias Bein / Getty Images)