Az új vezető kedden, Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban, ünnepélyes állománygyűlés keretében vette át a munkáltatói okmányt Pósfai Gábor belügyminisztertől, majd Balogh János rendőr altábornagy, korábbi országos rendőrfőkapitány átadta a csapatzászlót is utódjának – közölte a Rendőrség kedd este hivatalos honlapján.
Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása
– mondta beiktatásakor az új országos rendőrfőkapitány, hozzátéve: tartsunk össze, mutassuk meg, mire vagyunk képesek a jelenben, és
alapozzunk meg együtt egy – akár a naponta változó – világhoz is igazodni képes rendőrséget, melynek nem kell belépőket toboroznia, mivel presztízst, státuszt jelent a tagjának lenni.
A távozó Balogh János az eredmények ismertetése után elmondta: főkapitányként töltött nyolc év és nyolc napját „szerencsehozó számnak” tekinti, ebből a szerencséből pedig „bőségesen sokat kíván” utódjának, Mecsernek és minden magyar rendőrnek.
Pósfai szerint Mecser Tamás „ízig-vérig nyomozó”
A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter bemutatta az új rendőrkapitányt, és kiemelte, Mecser „ízig-vérig nyomozó”. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy minden támogatást megad az elkövetkező rendőrségi reformhoz a dandártábornoknak, akinek feladata a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítása, a munkafeltételek javításának lehetővé tétele, az elvándorlás megállítása, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatása. A miniszter beszéde zárásaként köszönetet mondott a jelenleg szolgáló állomány minden tagjának.
Az ORFK új vezetője szerint a rendőrség szervezete egy „kidolgozott svájci órához hasonlít”: ha valamelyik alkotóelem nem jól működik, az egész gépezet leállhat. Ennek alapján minden rendvédelmi dolgozó a saját helyén létfontosságú, függetlenül attól, hogy járőr, főkapitány vagy épp rendvédelmi igazgatási alkalmazott.
A feladatát megkezdő főkapitány hangsúlyozta: „hogy nem fogja tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”.
Fő célként a rendőri hivatás presztízsének visszaállítását jelölte meg.
Kicsoda Mecser Tamás?
Mecser Tamás 1988-ban kezdte pályafutását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon, nyomozóként. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett jogász végzettséget. Dolgozott az Edelényi és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjeként, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány helyetteseként tevékenykedett.
Korábban megkapta a rendőrségi főtanácsos, valamint az Év Rendőre címet, és átvette a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is, 2024-ben pedig Kazincbarcika Önkormányzata Pro Urbe Kazincbarcika díjat adományozott neki.
Egy héttel ezelőtt a belügyminiszter felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét is, helyére Baricska Norbert Tamást nevezték ki.
(Borítókép: Mecser Tamás a Rendőrségi Igazgatási Központban 2026. június 9-én. Fotó: Police.hu)
Olvasd tovább itt: index.hu
