Gulyás Gergely reagált a vitnyédi menekülttábor miatt.

Gulyás Gergely reagált a vitnyédi menekülttábor miatt.


Abszolút szombat: ahogyan arról az Index is beszámolt, Magyar Péter szombat reggelre egy rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett, amelynek keretein belül arról is beszámolt, hogy az Orbán-kormány Vitnyéden akart menekülttábort építeni, sőt már a pontos helyszín is megvolt. A miniszterelnök szerint Orbán Viktorék erre ötmilliárd forint közpénzt szántak. Mindezt pedig az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságaként emlegette. 

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Mandiner videójában újságírói kérdésre reagálva felidézte, hogy a kormány álláspontja végig világos volt a menekültek kérdésében: elutasítják a migrációt, és nemet mondanak a migrációs paktumra. Emlékeztetett, hogy napi egymillió eurós bírságot mellett kétszáz milliós átalánybírságot is be kellett fizetnie Magyarországnak. 

Annak érdekében, hogy az Európai Unióval tárgyalni tudjunk, született egy olyan kormányhatározat, amelynek része volt a vitnyédi tábor, azonban a kormány ezt soha nem akarta megépíteni, ezt már 2024 szeptemberében is egyértelművé tettük

– fogalmazott Gulyás, majd kijelentette, a tábor létrehozásának terve egy taktikai lépés volt, hogy megegyezzenek az Európai Unióval. 

Szintén újságírói felvetésre pedig visszautasította azt a kijelentést, hogy a politikai kultúrájuknak része a hazugság. „A hazugság nem része, de az ország képviselete már része” – jelentette ki. 

Gulyás pénteken a HírTV Péntek 18 című műsorában úgy fogalmazott, hogy egyetlen percig sem gondolták azt, hogy Magyarországra bejöhetnek a migránsok. Rámutatott, miután nem tudtak megegyezni a Bizottsággal, egyértelművé tették, hogy Vitnyéden nem fog épülni semmilyen tábor. Akkor rosszindulatú vádnak nevezte azokat az állításokat, amelyeket Magyar még kedden vitt be a Parlamentbe. „Önök konkrétan migránstábort akartak építtetni Vitnyéden, milliárdos közpénzen. Megvan a titkos kormányhatározat, be fogjuk mutatni, és azt is, hogy miért faroltak ki ebből. Erről miért nem számoltak be a szavazóiknak? Ezzel akartak megfelelni a migránspaktumnak“ – tette fel a költői kérdést.

(Boríókép: Gulyás Gergely 2026. június 9-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)