A Tisza-kormány által tervezett képviselői cikluskorlátozás rövid távon politikai előnyt hozhat a kormánypártnak, hosszabb távon azonban a parlamenti munka minőségét és a demokratikus képviselet működését is gyengítheti. Az elemző szerint a javaslat nem a választók döntésére, hanem adminisztratív korlátozásokra bízná a politikai elit megújítását. Ez a Pillanatkép, az Index elemzői cikksorozata, amely hétről hétre segít eligazodni a politikai térképen.
Magyar Péter miniszterelnök a hét elején ismertette az Országgyűlésben az Alaptörvény 17. módosításának tervezetét. A javaslat egyik eleme szerint az országgyűlési képviselői mandátum legfeljebb tizenkét évig lenne betölthető, és a szabályt már a módosítás hatálybalépését követő első parlamenti választáson alkalmaznák.
Ennek értelmében azon a választáson már nem indulhatna képviselőjelöltként az, aki addigra legalább tizenkét évet töltött országgyűlési képviselőként. Az indoklás szerint mindez erősítené a demokratikus megújulást, és korlátozná a hatalom bebetonozódását. Egy későbbi parlamenti felszólalásában a miniszterelnök azt is mondta: megfontolják a szigorítást is, vagyis azt, hogy a jelenleg tervezett tizenkét év helyett nyolc évben húzzák meg a képviselői mandátum felső határát.
Kovács János politikai elemzőt, Az elemző szemével című Facebook-oldal szerzőjét arról kérdeztük, milyen következményekkel járna a magyar politikai rendszer működésére nézve az országgyűlési képviselői mandátumok időbeli korlátozása. Arra kerestük a választ, hogy egy ilyen szabályozás valóban a politikai elit megújulását és a hatalmi beágyazottság csökkentését szolgálná-e, illetve mennyire reális cél a politikai szereplők részleges vagy teljes lecserélése nyolc-tizenkét évente. Emellett arról is kérdeztük, milyen hatással lenne a parlament működésére a tapasztalt képviselők rendszeres kiesése, mennyiben egyeztethető össze a képviseleti demokrácia elveivel egy népszerű politikus újraindulásának törvényi tilalma, valamint hogy a hatalomkoncentráció elleni legerősebb garanciát a választói döntés vagy inkább az intézményi korlátok jelentik-e.
A Tisza saját legjobb politikusait is elveszítheti
Kovács János szerint az Orbán-korszak kormányzati hatalomgyakorlásának tizenhat éve után természetes igényként fogalmazódott meg a fékek és ellensúlyok rendszerének megerősítése. „Ez legitim törekvés lehet, amennyiben az úgynevezett demokratikus intézményi autonómiákat és a hatalmi ágak szétválasztását erősíti” – fogalmazott az Indexnek.
Az országgyűlési képviselői ciklusok számának kilátásba helyezett korlátozása esetében azonban úgy gondolja, hogy sikerült túllőni a célon.
A jelenlegi kormányoldali többség önmérsékletére, előrelátására most nagy szükség van, hiszen a populáris vagy populista üzenetek kétségkívül népszerűek lehetnek a választók elitellenes attitűdje miatt, csakhogy a pillanatnyi népszerűség oltárán nem szabad feláldozni a demokratikus intézményrendszer stabilitását és hosszú távú működőképességét
– hangsúlyozta az elemző.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormany.hu oldalon közzétett Alaptörvény 17. módosításának tervezetében a képviselői ciklusokkal kapcsolatban megfogalmazott korlátozás arra kényszeríti a pártokat, hogy folyamatosan új arcokat, fiatalabb generációk képviselőit és a civil szférából érkező szereplőket emeljenek be a politikába, megakadályozva a képviselet „megkövesedését” és a pozíciókba való belekényelmesedést. Csakhogy ez a vérfrissítés nem organikusan, hanem bürokratikus eszközökkel történik, vagyis nem a választói preferenciák, hanem a törvényalkotói akarat alakítja.
A Fidesz–KDNP soraiban számos olyan képviselő ül, aki már régen átlépte a tizenkét éves határt. Ez a javaslat – amennyiben visszaható hatályú – közvetlenül a volt kormánypártok legfontosabb, helyben beágyazott és legtapasztaltabb politikusait veszi célkeresztbe, miközben az ellenzéki térfél egészét – így a Mi Hazánk frakcióját is – megtisztítaná a régebbi szereplőktől.
„A Tisza friss politikai erőként egyelőre haszonélvezője lenne ennek, de fontos megjegyezni, hogy egy ilyen szabályozás hosszabb távon a jelenlegi kormánypárt esetében is problémákat okozhat. A párt ugyanis a legtapasztaltabb, leginkább beágyazott képviselőitől köszönhetne el három ciklust követően. Ami a hatalmi beágyazottságot illeti: mi van akkor, ha egy képviselő mindhárom ciklust ellenzékben tölti? Egy tizenkét éve ellenzékben ülő képviselő korlátozása mögött nincs semmilyen demokratikus vagy korrupcióellenes indok, hiszen nincs olyan hatalom a kezében, amitől meg kellene fosztani a rendszer védelmében” – mutatott rá Kovács János.
Nincs igazán jó példa arra, amit a Tisza tervez
A modern demokráciákban a parlamenti képviselői mandátum időbeli korlátozása egyáltalán nem bevett gyakorlat.
„A világ legtöbb országában a cikluskorlátozást kizárólag a végrehajtó hatalomra, az elnökre, miniszterelnökre alkalmazzák. Az Európai Unió tagállamaiban például egyetlen országban sincs jogilag kötelező cikluskorlát a nemzeti parlamenti képviselőkre” – mondta az elemző. Hozzátette: az Egyesült Államokban sem létezik ilyen szövetségi szinten, a washingtoni Kongresszusban, viszont léteznek hasonló megoldások néhány tagállam „helyi parlamentjében”, a State Legislature-ben. Más földrajzi régiókban, eltérő politikai kulturális közegben azért találhatunk példákat, úgymint Chile, a Fülöp-szigetek, Mexikó, Costa Rica.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen korlátozásoknak köszönhetően sok a zöldfülű képviselő, akik nehezebben látják át a jogszabályalkotási eljárásokat és a költségvetést, kevesebb gyakorlattal rendelkeznek a közpolitikai döntések meghozatalában. Eközben a képviselői rutin és befolyás csökkenésével a lobbicsoportok, a technokrata háttérapparátus, a küldő pártszervezet és a végrehajtó hatalom erősödik. Az sem ritka, hogy egyes politikusok kijátsszák ezeket a szabályokat, vagyis nem cserélődnek le, hanem a parlamentből más, államigazgatási vagy állami céges pozícióba ülnek át
– emelte ki Kovács János.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha egy képviselő pontosan tudja, hogy a harmadik ciklusa után törvényi kötelezettség miatt mindenképpen távoznia kell, és a választók már nem tudják őt újraválasztással jutalmazni, úgy csökken a motivációja és az elszámoltathatósága is.
Az atyáskodó korlátozás a választók helyett döntene
Az elemző hangsúlyozta, hogy a politikusi szakma olyan, amit nem lehet az iskolában tanulni, csak tapasztalat és az abból nyert politikai bölcsesség útján. Arra figyelmeztetett, hogy a hagyományos országgyűlési képviselői karrierút korlátozásával, a többciklusos képviselők kiesésével elveszne az a rutin, jogalkotási tapasztalat és technikai tudás, ami a bonyolult parlamenti eljárásokhoz és a bizottsági munkához szükséges. Emiatt a képviselői szakértelem le-, míg a háttérben dolgozó apparátusok és lobbicsoportok szerepe felértékelődhet.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy a képviselői autonómia és szakpolitikai felkészültség csökkenése gyengítené az Országgyűlés képességét a kormány ellenőrzésére. Ráadásul a pártok számára is rendkívül nagy kihívást jelentene, hogy néhány ciklus leforgása alatt teljesen lecseréljék a képviselői gárdát, a fürdővízzel együtt kiöntsék a felhalmozott politikai rutint, a helyi beágyazottságot és a pótolhatatlan szakpolitikai tudást
– mondta Kovács János.
Mint fogalmazott: a demokrácia alapelve, hogy a választók döntenek arról, kit szeretnének látni a parlamentben.
Ha egy képviselő tizenkét év után is élvezi közössége bizalmát, kiválóan képviseli a körzetét, és a választók újra megválasztanák, egy ilyen adminisztratív korlát mesterségesen felülírja a közakaratot. Egy ilyen bürokratikus akadály atyáskodó is, mert azt feltételezi, hogy a választók maguktól nem képesek kiszűrni a megfáradt vagy korrupt politikusokat, ezért a jogalkotónak kell ezt megtennie helyettük. A rendszer elvileg úgy működik, hogy a jó munkát végző képviselőt a választók újraválasztással jutalmazzák. A cikluskorlát pont ezt a pozitív ösztönzőt iktatja ki, hiszen a sikeres, közkedvelt politikus büntetése az lesz, hogy sikerei csúcsán kell kényszerűen visszavonulnia a képviselőségtől
– fejtette ki az elemző.
Továbbá arra figyelmeztetett, hogy a cikluskorlátozás mesterségesen felülírja a jelöltállítási folyamatot is, hiszen hiába képes egy veterán politikus a kiterjedt helyi beágyazottsága révén akár órák alatt összegyűjteni a szükséges számú ajánlást, a törvényi tiltás miatt el sem indulhat.
Ez a tilalom így már a választási folyamat legelső, legközvetlenebb szakaszában semmissé teszi az aláírásukkal aktív támogatást kifejező polgárok akaratát és jelöltállítási jogát
– jelentette ki Kovács János.
Az elemző hozzátette: egyfelől igaz lehet, hogy minél tovább ül valaki az Országgyűlésben, annál mélyebb informális kapcsolatrendszert, gazdasági és helyi hatalmi hálózatot, kliensrendszert tud kiépíteni. Vagyis a pozícióban lévő, inkumbens politikus előnye sokszor torzítja a versenyt. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy a túlhatalommal szembeni végső fék és ellensúly az maga a szavazófülke.
„Ha a választók elégedetlenek egy képviselővel, egyszerűen nem szavaznak rá ismét. Egy plusz adminisztratív tiltás bevezetése azt üzenné, hogy a választási rendszer alapvető funkciója, a békés hatalomváltás és számonkérés lehetősége csődöt mondott” – mutatott rá Kovács János.
Intézményi korlátok nélkül beállhat a többség zsarnoksága
Az Index kérdésére válaszolva az elemző arra is kitért, hogy a cikluskorlátozás következményeként eltűnhetnek a belső kritikusok és az önálló politikai súllyal rendelkező politikusok.
„Bár a magyar Országgyűlésben a frakciófegyelem kifejezetten erős, a pártvezetés számára a legnagyobb kihívást és belső ellensúlyt mindig a nagy tapasztalattal, komoly helyi beágyazottsággal és saját választói bázissal rendelkező képviselők jelentik. Az ő hatásuk most erős korlátok közé szorulhat. Az új, folyamatosan cserélődő, tapasztalatlan képviselőknek nincs saját politikai tőkéjük, sem országos ismertségük. Ők mindent – a jelöltséget, a kampányfinanszírozást, a médiamegjelenést – a központi pártgépezettől és a pártelnöktől kapnak. Ahol bevezették hasonló korlátozást, ott a helyi képviselők önálló kezdeményezőkészsége csökkent, és a frakciók sokkal inkább a központi pártvezetés vagy a kormány akaratának végrehajtóivá váltak” – magyarázta lapunknak Kovács János.
Az elemző szerint a hatalomkoncentráció elleni valódi garanciát a választói döntés és az intézményi korlátozás együttesen jelenti, ugyanakkor meg kell találni a kettő közötti egyensúlyt, ami illik az alkotmányos hagyományokhoz.
Intézményi korlátok nélkül beállhat a többség zsarnoksága, a merev, mesterséges túlszabályozás viszont konzerválja a társadalmi infantilizmust, miközben idővel apátiához vagy a rendszer elleni radikális lázadáshoz vezethet
– figyelmeztetett.
Kovács János leszögezte: a hatalomkoncentráció elleni fő garancia nem az, ha adminisztratív eszközökkel eltiltunk népszerű politikusokat az indulástól, hanem az, ha az intézményi rendszer garantálja, hogy a választási pálya mindig egyenes legyen, a sajtó szabadon tájékoztasson, és a választóknak valódi, manipulációtól mentes lehetőségük legyen négyévente igent vagy nemet mondani.
A Pillanatkép állandó elemzője, Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter hétfői bejelentéseinek egy része, valamint az ismertetett Alaptörvény 17. módosításának tervezete határozottan hatalompolitikai természetű, és a Tisza-kormány hatalmának kiterjesztését szolgálják.
A Leporolt akták – Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Olvasd tovább itt: index.hu
