Karácsony Gergely bejegyzésében elsőként azoknak a fővárosi dolgozóknak mondott köszönetet, akik a rendkívüli hőség ellenére is a helyszínen végzik munkájukat. Kiemelte a közösségi közlekedés járművezetőit, a köztisztasági dolgozókat, valamint a hajléktalanellátásban dolgozó munkatársakat, akik számára a távmunka nem jelenthet megoldást.
A főpolgármester ismertette azokat az intézkedéseket is, amelyekkel Budapest igyekszik enyhíteni a hőség hatásait.
A város több pontján vízosztó helyeket működtetnek, az ivókutak és vízvételi pontok listája már a BudapestGO alkalmazásban is elérhető.
A Fővárosi Vízművek újabb vízvételi pontokat telepített, emellett 63 köztéri ivókút és 747 közkifolyó áll a lakosság rendelkezésére. A 3-as metró vonalán 14 ivókút segíti az utasokat, miközben a BKK folyamatosan ellenőrzi a járművek légkondicionáló berendezéseinek működését.
Karácsony arról is beszámolt, hogy a főváros hőtérképek alapján végzi az éjszakai locsolást, amely akár 6–8 Celsius-fokkal is csökkentheti a felhevült aszfalt hőmérsékletét. Hangsúlyozta, hogy a zöldfelületek fenntartása ilyenkor kiemelten fontos feladat: a FŐKERT évente több mint 300 ezer köbméter vizet használ öntözésre, és arra kérte a lakosságot, hogy lehetőségeikhez mérten ők is segítsék a fák és növények öntözését.
A főpolgármester szerint ugyanakkor a jelenlegi hőhullám rámutat arra is, hogy az ilyen szélsőséges időjárási helyzetek a jövőben várhatóan egyre gyakoribbá válnak. Úgy fogalmazott: Budapest sűrű beépítettsége és sajátos mikroklímája miatt különösen fontos a város klímaadaptációja, amelynek alapja a zöldfelületek bővítése, a vízmegtartó fejlesztések megvalósítása és a fenntartható városfejlesztés.
Ennek részeként a főpolgármester az Egészséges Utcák program folytatását, a Nagykörút és a rakpart zöldítését, a Városháza park, a Népliget, a Vérmező és a Városmajor fejlesztését, valamint a Rákosrendező területén megvalósítandó úgynevezett „szivacsváros” koncepciót emelte ki. Emellett fontosnak nevezte a városi vízinfrastruktúra fejlesztését, a csapadékvíz helyben tartását, az energiahatékonysági beruházásokat, a napelemprogram bővítését és a közösségi közlekedés további fejlesztését is.
Bejegyzése végén Karácsony Gergely egy száz évvel ezelőtti városfejlesztési gondolatot idézett fel, amely szerint a városfejlesztésnek két nagy ellensége van: a túl korán és a túl későn. Hozzátette, ma már nem az a kérdés, hogy túl koraiak-e a klímavédelmi intézkedések, hanem az, hogy nehogy túl késő legyen megvalósítani őket.
(Borítókép: Karácsony Gergely 2026. június 2-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
