Pető Attila: Magyar Péter kérjen bocsánatot az ügyért.

Pető Attila: Magyar Péter kérjen bocsánatot az ügyért.


Pető Attila Dániel gyermekvédelmi aktivista nyílt levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz, miután a nevelőotthonból megszökött 11 éves kisfiú ügye ismét a Parlament napirendjére került. Leszögezte, hogy a levél nem pártpolitikai állásfoglalás, hanem egy határozott erkölcsi figyelmeztetés mindkét oldalnak.

 „Egy gyermekről van szó. Áldozatról. Egy olyan kissrácról, akiknek az életében a felnőttek világa már így is túl sokszor mondott csődöt” – írja Pető, emlékeztetve Martinra, arra a gyerekre, aki tavaly decemberben ült Magyar Péterék kamerája elé és mesélte el, hogyan, miért szökött már meg többször is egy szolnoki lakásotthonból. 

Az aktivista nem vonja kétségbe a jó szándékot, mégis határozott ítéletet mondott: „tudom, hogy jót akartak Martinnak, tudom, hogy nem akartak rosszat. Mégis azt gondolom: akkor rosszul döntöttek”. Szerinte egy gyermeket, egy áldozatot, egy kiszolgáltatott embert nem szabad politikai narratíva eszközévé tenni, függetlenül attól, hogy az ügy mögött jogos felháborodás áll, illetve attól, melyik politikai oldal teszi. „A jó ügy sem ad felmentést a rossz eszköz alól” – fogalmazott. 

Pető határozottan elutasítja a pártlojalitás logikáját. „Tudja, mi, gyermekvédelmi aktivisták nem azért szólalunk meg, mert bármelyik politikai oldalnak akarunk megfelelni” – szögezte le. Szerinte az aktivista valódi feladata éppen az, hogy a saját közegében is kimondja a kényelmetlen igazságot, akkor is, ha az a „számára rokonszenvesebb politikai szereplő” hibája.

A miniszterelnök korábban „álszentnek” nevezte azokat, akik ebben az ügyben bírálták az ellenzék eljárását. Erre Pető kijelentette, hogy „nem vagyok álszent. Következetes vagyok”. Pető Attila arra kéri Magyar Pétert, hogy ne mások megbélyegzésével reagáljon a kritikára, hanem ismerje be: „ezt így nem kellett volna”. Hivatkozási pontja II. János Pál pápa, aki mindkettőjük számára meghatározó személyiség.

Ne féljen! Ne féljen a bocsánatkéréstől. Ne féljen az önreflexiótól. Ne féljen attól, hogy ebben az ügyben nem gyengébbnek, hanem emberibbnek látszik

– írja Pető, majd hozzáteszi: „a bocsánatkérés nem vereség”. 

Saját gyarlóságát sem rejti el: „nekem sem sikerült ezt magamévá tenni az elmúlt években” – utalva a bencés lelkiség azon tanítására, amely szerint az ember először meghallgat, megáll, magába néz, és csak utána szólal meg.

A levél végén az aktivista a kisfiú esetét félretéve egy általánosabb érvényű megállapítást is tett: „nem akkor szolgáljuk a gyermekeket, ha beszélünk helyettük, hanem akkor, ha végre úgy cselekszünk, hogy többé senkinek ne kelljen az ő sebzettségüket felmutatnia ahhoz, hogy az ország odafigyeljen”. 

„Ha valóban a gyermekekről beszélünk, akkor most nem az a kérdés, kinek van igaza a vitában. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e végre úgy beszélni róluk, hogy közben nem használjuk őket” – zárta Pető Attila.

 Áldozatból aktivista 

Pető Attila tavaly decemberben is nyílt levélben fordult a politikusokhoz, kifogásolva, hogy videóikban nehéz sorsú gyerekeket szerepeltetnek. Határozottan állította, hogy nem dolga és nem szerencsés, ha egy politikus a kamera előtt szólaltat meg egy 11 éves, hányattatott sorsú kissrácot.

Pető Attila szerint a gyerekekkel való interjúztatásnak szigorú szakmai szabályai vannak, és nem tartja egészségesnek, hogy pártpolitikus kérdezzen traumatizált gyerekeket. A gyermek egy ilyen helyzetben ismét átéli a traumákat, kényelmetlen helyzetbe kerül. Van egy törvényes gyámja, és azon keresztül lehet beszélgetni az érintettel, és akkor is elsősorban pszichológus, szakpszichológus, ha kell, pszichiáter, gyerekjogász beszélgessen vele.

Dobrev Klára és Magyar Péter is megszólaltatott nehéz sorsú gyermekeket a kampány ideje alatt, utóbbi egy gyermekvédelemben nevelkedő 11 éves kisfiú „kálváriáját” osztotta meg. 

Pető Attila korábban az Index Kibeszélő műsorának volt a vendége, ahol többek között a gyermekvédelem alapproblémáiról, a Szőlő utcai ügyről, a keresztény értékekről, a jövőről és arról beszélt, hogyan lett áldozatból aktivista. A teljes interjút erre a linkre kattintva érheti el.

(Borítókép: Pető Attila 2024. február 9-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)