Orbán Viktor azért járt március 5-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) központjában, mert a közel-keleti háborús helyzet fokozódása miatt összehívta a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot, vagyis a terrorelhárítással megbízott szervezetek vezetőit – közölte az aranykonvojügy fejleményei kapcsán a közleményében a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Havasi Bertalan a Tisztítótűz helyett tiszás önégetés című közleményében hozzátette: a bizottság ülésének célja a terrorfenyegetettség szintjének emelése volt. „Erről részletesen beszámoltunk Orbán Viktor Facebook-oldalán” – írta.
Tájékoztatása szerint Orbán Viktor és Hajdu János a miniszterelnök személyi védelmével kapcsolatos kérdésekről rendszeresen egyeztettek egymással, hiszen a miniszterelnök személyi védelmét a TEK biztosította.
Folyamatban lévő büntetőügyekkel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök nem adhatott és nem is adott semmilyen utasítást – ellentétben utódjával, Magyar Péterrel, aki a nyilvánosság előtt kézivezérli a nyomozó hatóságokat
– fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség jogellenes fogvatartás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ egykori főigazgatóját. A gyanú szerint 2026 márciusában hét ukrán állampolgárt tartottak fogva jogalap nélkül, megalázó körülmények között.
(Borítókép: Orbán Viktor és Hajdu János 2026. március 5-én. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
