Radnai Márk: Néhányan célja, hogy a nevem a maffiához kerüljön.

Radnai Márk: Néhányan célja, hogy a nevem a maffiához kerüljön.


Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán reagált arra, hogy valakik rá hivatkozva tárgyalnak a NER tagjaival, haszonszerzés céljából. Szerinte a hétfőn megjelent hír, miszerint az apja találkozott egy Rogán Antallal kapcsolatban álló üzletemberrel azt sugalmazza, hogy háttéralkukat lehetne kötni, melyet határozottan elutasított.

„Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával” – fogalmazott közösségi oldalán Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke.

Posztjában pedig kitért a 444 hétfői cikkére, melyben arról írtak, hogy Radnai László, a politikus édesapja április 17-én találkozott a Rogán Antallal kapcsolatban álló grúz–izraeli üzletemberrel, Shabtai Michaeilivel. Radnai Márk szerint „azt próbálja sugallni”, hogy rajta vagy az apján keresztül háttéralkukat lehetne kötni.

Ezzel párhuzamosan olyan információk jutottak el hozzá, miszerint valakik a politikus nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, hogy megpróbáljanak befolyást vagy személyes előnyt szerezni maguknak. Radnai kiemelte, szerinte 

ezek nem véletlen egybeesések, ahogy az időzítésük sem az.

Egyértelművé tette: „nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha. Senkinek nem adtam felhatalmazást arra, hogy a nevemben, a közösségünk nevében vagy rám hivatkozva bárkivel egyeztessen”. Valamint hangsúlyozta, ha valaki azt állítja hogy őt képviseli, vagy arra hivatkozik, hogy vele egyeztetett, az egyszerűen nem mond igazat.

(Borítókép: Radnai Márk az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. június 15-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)