Most, hogy Európa nagy részére hőkupola borult, és Magyarországon is napok óta tartós, elviselhetetlen forróság uralkodik, újfent aktuális a kérdés, milyen jövő vár az emberiségre. Vajon ez a rendkívüli hőség csupán átmeneti szélsőség, vagy egy olyan folyamat kezdete, amely évről évre egyre súlyosabb kihívás elé állítja a társadalmakat? A vezető klímakutatók és tudományos szervezetek álláspontja szerint a válasz egyértelmű: amennyiben az emberiség nem képes érdemben mérsékelni az üvegházhatású gázok kibocsátását és alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez, a szélsőséges hőhullámok, az aszályok, a természeti katasztrófák és az erőforrásokért folytatott verseny a XXI. század második felében egyre inkább meghatározhatják mindennapjainkat.
Pogátsa Zoltán közgazdásznak még 2023-ban jelent meg Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című könyve (Kossuth Kiadó), amelyben arra a kérdésre válaszol, hogy a jelenlegi gazdasági és társadalmi rendszerünk valóban fenntartható-e, vagy elkerülhetetlenné vált egy gyökeres fordulat. De milyen lenne egy valóban fenntartható berendezkedés? Van-e még lehetőség eljutni oda, és ha igen, milyen gazdasági, politikai és technológiai változásokra lenne szükség? Ki finanszírozná az átállást, kiknek kellene meghozniuk a legfontosabb döntéseket, és miért félrevezető kizárólag az egyének életmódjára hárítani a felelősséget, ha a probléma gyökere a társadalmi és gazdasági struktúrákban keresendő? A könyv azt is vizsgálja, miért nem tartható fenn hosszú távon a jelenlegi növekedésközpontú modell, milyen gazdasági, társadalmi és geopolitikai következményekkel járhat a változás elmaradása – az erőforrásválságtól és a háborúktól kezdve a migrációs hullámokig –, miért válik a klímaválság egyben újraelosztási kérdéssé, és milyen szerepet játszik mindebben a globális népességnövekedés.
A zöld átmenet nem technológiai, hanem politikai kérdés
Három éve interjút készítettünk Pogátsa Zoltánnal a könyve megjelenése apropóján. A közgazdász akkor azt mondta, hogy a tudományos modellek alapján a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a következő évtizedben a globális felmelegedés átlépi a másfél Celsius-fokos küszöböt, amellyel olyan, részben visszafordíthatatlan klímafolyamatok indulhatnak el, amelyek mellett a kontrollált nemnövekedés helyett egyre inkább társadalmi összeomlásra kell felkészülni.
Pogátsa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a zöld átmenet technológiai és gazdasági értelemben korántsem lehetetlen. Meglátása szerint elsősorban nem a lehetőségek, hanem a politikai akarat hiányzik.
A demokratikus rendszerekben az érdemi változást végső soron a választók többsége tudja kikényszeríteni, ehhez azonban előbb társadalmi szinten kell megérteni, hogy milyen változásokra van szükség.
A legnagyobb akadályt ezért nem a technológia vagy a pénz, hanem a széles körű társadalmi tudatosság hiánya jelenti.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a zöld átállást gyakran az akadályozza, hogy a döntéshozók elsősorban a nagyvállalati szektor érdekeit veszik figyelembe, nem pedig a hosszú távú társadalmi szempontokat. Szerinte a legfontosabb kérdés a gazdasági növekedés kényszerének felülvizsgálata.
A nemnövekedés elfogadása nem azt jelenti, hogy mindenki rosszabbul élne, ahogyan az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése sem hozott egyformán jólétet.
Mint rámutatott: a növekedés hasznából elsősorban a leggazdagabb réteg részesült, miközben azt az ígéretet közvetítették a társadalom felé, hogy a folyamatos bővülésből idővel mindenki profitál. Ha azonban a növekedés lehetősége megszűnik, ez a logika összeomlik, és elkerülhetetlenül az újraelosztás kérdése kerül a politikai viták középpontjába.
Magyarországról szólva Pogátsa Zoltán arra is kitért, hogy az ország rendelkezik annyi szél-, nap- és geotermikusenergia-potenciállal, amely hosszú távon lehetővé tehetné saját energiaellátását. Hozzátette ugyanakkor, hogy a XXI. században az energiabiztonságot már nem nemzeti, hanem európai léptékben érdemes értelmezni. Az európai országok önmagukban túl kicsik ahhoz, hogy hatékonyan kezeljék az energiaválságot, ezért szerinte a megoldás nagyobb gazdasági és energetikai együttműködésekben rejlik.
A növekedés ára egyre magasabb
A rendkívüli nyári hőhullámok közepette ismét elővettük Pogátsa Zoltán könyvét. Három évvel a megjelenése után a benne felvetett kérdések változatlanul aktuálisak, a mostani forróság pedig különösen időszerűvé teszi azokat. A kötet figyelmeztetésként szolgál, és arra ösztönöz, hogy újragondoljuk a gazdasági növekedésről, a fenntarthatóságról és a klímaválságról alkotott elképzeléseinket.
Könyvében a közgazdász leszögezte:
hamis az a széles körben elterjedt feltételezés, miszerint a folyamatos gazdasági növekedésnek nincs alternatívája.
Érvelése szerint az emberek valójában nem a gazdasági növekedést tekintik célnak, hanem a jobb életminőséget. Ám a jelenlegi növekedésközpontú gazdasági modell ezt egyre kevésbé biztosítja, amit a depresszió, a stressz és a tömeges szerhasználat terjedése is jelez.
Könyvében Pogátsa Zoltán az akkor elérhető tudományos kutatásokra és előrejelzésekre támaszkodva vette végig a klímaösszeomlás lehetséges stádiumait. Arra figyelmeztetett, hogy ha fennmarad a jelenlegi gazdasági berendezkedés és az emberi eredetű üvegházhatású gázok kibocsátásának üteme, az emberiség nagy valószínűséggel már a 2030-as évek elején átlépi a párizsi klímaegyezményben kijelölt 1,5 Celsius-fokos küszöböt. Ez egy olyan fordulópontot jelent majd, amely után a klímaváltozás egyre nehezebben lesz megfékezhető, és a kontrollálatlan folyamatok kerülhetnek túlsúlyba.
2050-re a tengerszint legalább fél méterrel, 2100-ra akár két-három méterrel is emelkedhet, miközben a világ népességének mintegy 55 százaléka évente több mint húsz napon át az emberi túlélés határát meghaladó hőségnek kerülhet kitéve.
Kritikus fordulópontot érhet el a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró, az amazóniai esőerdő, a permafroszt és több más kulcsfontosságú ökoszisztéma is, ami tovább gyorsíthatja a felmelegedést. Ennek következménye lehet a monszunrendszerek felborulása, a Golf-áramlat gyengülése, a gleccserek és a korallzátonyok pusztulása, az elsivatagosodás felgyorsulása, az élelmiszer-termelés visszaesése és a vízhiány súlyosbodása.
Olyan nagyvárosok, mint Mumbai, Jakarta, Sanghaj, Bangkok vagy Manila részben lakhatatlanná válhatnak, Bangladesből pedig mintegy 15 millió ember kényszerülhet elmenekülni a tengerszint emelkedése miatt. Mindez tömeges migrációhoz, az erőforrásokért folytatott konfliktusokhoz, akár háborúkhoz, valamint mély társadalmi és politikai válságokhoz vezethet.
A közgazdász rámutatott, hogy a klímaváltozás következményei már napjainkban is érzékelhetők. Példaként említette a 2019-es amazóniai és szibériai óriástüzeket, valamint az ausztráliai „fekete nyarat”, amely során közel hárommilliárd vadon élő állat pusztult el, a tüzek pedig becslések szerint mintegy 1,2 milliárd tonna szén-dioxidot juttattak a légkörbe, ami nagyjából a világ teljes kereskedelmi légiközlekedésének egyéves kibocsátásával egyenértékű.
A szélsőséges időjárási események egyre gyakoribbá és pusztítóbbá válnak: az Egyesült Államokban évente rekordösszegű károkat okoznak, Dél-Európában a mediterrán éghajlat fokozatosan észak felé tolódik, a súlyos erdőtüzek és az aszályok pedig egyre nagyobb területeket érintenek. Előrejelzések alapján 2050-re a tengerszint-emelkedés miatt egyes tengerparti városrészek víz alá kerülhetnek, miközben az árvizek, a hőhullámok és az erdőtüzek korábban nem tapasztalt gyakorisággal jelentkezhetnek.
Pogátsa leszögezte: a klímakatasztrófák már nem jövőbeli veszélyt jelentenek, hanem a világ számos pontján jelen időben zajló folyamatok, amelyek a következő évtizedekben tovább erősödhetnek.
A klímaadaptáció önmagában nem jelent megoldást
Pogátsa Zoltán arra is kitért, hogy a fejlett országok egyre inkább a klímaadaptációra építenek, vagyis arra, hogy a felmelegedés következményeihez próbálnak alkalmazkodni, ahelyett hogy a probléma okait kezelnék. Az Egyesült Államok a következő húsz évben több mint 400 milliárd dollárt költhet part menti árvízvédelmi beruházásokra, miközben Hollandia már ma is évente 1,2–1,6 milliárd eurót fordít a Rajna–Meuse–Scheldt-delta védelmére, London és Velence pedig szintén jelentős összegeket költ a vihardagályok elleni védekezésre.
A közgazdász egy másik aggasztó tendenciára is felhívta a figyelmet. A klímaadaptáció egyik legfontosabb eszközévé a légkondicionálás válhat:
a Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint 2050-re a jelenlegi 1,6 milliárd helyett már 5,6 milliárd berendezés működhet világszerte.
Ez az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán együttes villamosenergia-termelésével összemérhető többletenergia-igényt jelentene. Pogátsa szerint ezzel egy önmagát erősítő folyamat alakulhat ki, mivel a hűtéshez szükséges többletenergia tovább növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását. A könyvében Katart is említi, ahol már a stadionokat, a piacokat és egyes közterületeket is légkondicionálják. A közgazdász szerint ez jól mutatja, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás bizonyos formái maguk is hozzájárulhatnak a felmelegedés további gyorsulásához.
Emellett a hőhullámok egyre inkább a közlekedési infrastruktúrát is próbára teszik: rongálják az utakat, a hidakat és a vasúti síneket, miközben 43 Celsius-fok felett a repülőgépek felszállása is jelentősen nehezebbé válhat.
Nincs végtelen növekedés
Pogátsa Zoltán záró érvelése szerint a kontrollált nemnövekedés esélye egyre kisebb, az idő elfogyott, a politikai és gazdasági döntéshozók pedig nem indították el időben azokat a folyamatokat, amelyekkel elkerülhető lett volna a másfél Celsius-fokos felmelegedés. A közgazdász ugyanakkor nem teljes reménytelenséggel zárta könyvét. Mint írta, a klímaváltozással kapcsolatos társadalmi tudatosság sokat fejlődött, a tagadók egyre inkább kiszorulnak a közfigyelem középpontjából, a valódi feladat pedig a döntéshozók cselekvésre kényszerítése.
A gazdagabb országok várhatóan a klímaadaptációt helyezik előtérbe, ami sok esetben tovább ronthatja a helyzetet, míg a szegényebb országokat tömeges katasztrófák sújthatják.
Pogátsa szerint a világ nem oldhatja meg a klímaválságot globális apartheid formájában, mert a kölcsönös egymásrautaltság miatt a gazdagabb térségek sem zárhatják el magukat a következményektől. Könyvének leghangsúlyosabb gondolata, hogy a nemnövekedés gondolata nem elkerülhető.
Az emberiség elérkezik oda, amit a zöldek már régóta hangsúlyoznak, hogy véges bolygón végtelen növekedés nem folytatható. Nem fog újra és újra megismétlődni az elmúlt évtizedek Nagy Felgyorsulása, nem fog megsokszorozódni a világgazdaság GDP-je
– fogalmazott könyve végén a közgazdász, aki végkövetkeztetésként arra jutott, hogy mivel a kapitalizmus belső logikája a növekedésre épül, a rendszer több évszázados története a végéhez közeledik.
(Borítókép: A kiszáradt Velencei-tó 2026. június 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Lépjen be a házasság legnagyobb dilemmájába!
A döntés az Ön kezében van!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Olvasd tovább itt: index.hu
