Ugyan korábban azt a tájékoztatást kapták, hogy a különböző útfelújítási és útfenntartási munkák során az útkezelő szervezet nem dolgozott ausztriai bányákból származó zúzottkővel, de a friss laborvizsgálatok másról tanúskodnak – jelentette be Pintér Bence a Facebookon.
Győr polgármestere felidézte, hogy az útkezelő szervezet korábbi tájékoztatásában két fontos tényező sem szerepelt: egyrészt csupán a kiporzási veszélyt hordozó, 2020 és 2026 között épült útszakaszok ellenőrzését végezték el, másrészt csak ezt követően vizsgáltak meg az alacsony kiporzási, azaz a 2020 előtt elkészült utakat.
Pintér Bence felfedte, hogy a szervezet, bár kisebb mértékben, de 2020 előtt osztrák bányából származó kőzúzalékot dolgozott be egyes önkormányzati útszakaszok esetében, de magánszemélyek is elhelyezték közterületen és magáningatlanok előtti zöldterületeken. Utóbbi pedig szerinte probléma lehet, mivel a gyakran azbesztet tartalmazó szerpentinit szabadon áll.
Ennek kapcsán leszögezte, hogy azonnali intézkedéseket tesznek, ugyanis azokat a területeket és felületeket kalcium-klorid szórással látják el, ugyanakkor ez csak átmenetileg oldja meg a problémát, a tartós megoldást az azbesztes zúzottkő elszállíttatása jelentené. Ami pedig az utakat illeti, ott először el kellene takarítani, majd le kellene bontani és újra kellene építeni a felületi bevonatot.
Ez a folyamat azonban nemcsak időigényes, de jelentős terhet ró Győr költségvetésére, ezen összegekre pedig Pintér Bence szerint jelenleg nincsen pénze az önkormányzatnak, már ha a rendes költségvetést vesszük alapul. Rámutatott, már több ízben is azt kérte, hogy az a 6,5 milliárd forint, amelyet szolidaritási hozzájárulás címen kellene befizetnie a városnak, maradjon náluk. Jelezte, a jövőben nemcsak az iparűzési adó helyben maradása mellett fog kiemelten lobbizni, de az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot is felkeresi.
Összefoglalva a győri helyzetet: nem kritikus, de a hosszú távú megoldás költséges, és jelen állás szerint az állam együttműködése szükséges hozzá. Városunkban a szerpentinit zúzottkő az érintett helyszínek többségében szilárd útburkolat részeként megtalálható, ami egészségügyileg megnyugtatóbb helyzet, mint például a Szombathelyen talált, szabadon álló szemcsés zúzalék esete
– fogalmazott Pintér Bence, aki egyúttal jelezte, a lakosság segítségét is várják.
A szombathelyi azbesztbotrány nagyjából április közepe óta tart, miután kiderült, hogy az Oladi Plató nevű városrészen az útburkolat nagy mennyiségben tartalmaz azbesztet, és súlyos szennyezést okoz. Az Index még áprilisban Szombathelyen járt, és a helyszínen jártunk utána, hogy mi történik a városban. Nemrégiben pedig a Greenpeace kongatta meg a vészharangokat, ugyanis a június közepi, Szombathelyre kihelyezett ülés csupán informális volt, mivel pár órával az esemény előtt a kormánypárti képviselők, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, valamint a Vas Vármegyei Kormányhivatal is lemondta a részvételét.
Olvasd tovább itt: index.hu
