Manent művének elején egy lényeges ellentmondást tár fel: a progresszió hívei az egyetemes emberi jogokban bíznak, és folyamatosan próbálják reformálni saját kultúrájukat, mivel bűnösnek érzik azt. Ezzel szemben más kultúrák védelmét a saját értékeik nevében kívánják megvalósítani, még akkor is, ha ezek a hagyományok ellentmondanak a saját általuk egyetemesnek tekintett normáiknak. Érdekes, hogy a nyugati kultúra hagyományait tisztelni nemkívánatos, így azok védelmezői nem élveznek hasonló megbecsülést.
Manent elveti a természetállapotra épülő gondolkodást, amely Hobbes, Rousseau, Locke és Kant nézeteiben is megjelenik, és arra figyelmeztet, hogy a természetjog elutasítása az embereket dehumanizálja. Így csupán egyének léteznek, nem pedig egy közösség részei. A természetjog elve azt állítja, hogy bizonyos cselekedetek és nézetek a természetünkből fakadnak, míg mások akadályként jelentkeznek, amelyeket le kell küzdeni.
Ebből adódóan a progresszív nézőpont titokban visszahozza a természetfogalmát, főleg, amikor a természetes hajlamokról van szó, mint például az LMBTQ kérdés kapcsán. A végeredmény az, hogy az ember egy társadalmi konstrukcióvá válik, amelydekonstruálható és rekonstruálható, folyamatosan megújulva az aktuális ideológiák tükrében.
Forrás mandiner.hu
