Gulyás Gergely: Mától bárkivel bármit lehet tenni.

Gulyás Gergely: Mától bárkivel bármit lehet tenni.


„A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon” – írta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.

Politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt. Lefejezik az Alkotmánybíróságot. Korlátozzák a demokratikus választást, a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon

– sorolta a Miniszterelnökséget vezető volt miniszter. Szerinte ez nem egyszerű határátlépés. „Ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal, a parlamenti ellenzékkel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon” – vélekedett. 

„A rendszerváltoztatás óta ez a tizedik parlamenti ciklus, és hatodszor van kétharmados felhatalmazása a kormánynak. Eddig azonban senki meg sem kísérelte sem a köztársasági elnöknek, sem az alkotmánybíráknak, sem az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását. Senki meg sem kísérelte kizárni az ellenzéket a demokratikus politikai versenyből” – hangsúlyozta. 

Ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége

– jelentette ki Gulyás Gergely, aki azt ígérte, a Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyalni fog az alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről.

Benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását az Országgyűlésnek

Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóbejegyzésben jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását az Országgyűlésnek. A módosítások főbb pontjai az alábbiak: 

  1. „12 éves (vagy háromciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek. 
  2. A jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése.
  3. Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése. 
  4. Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása. 
  5. Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása. 
  6. Kevesebb sarkalatos törvény.
  7. Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása. 
  8. A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése. 
  9. A közpénz védelmének erősítése. 
  10. A vármegyék visszanevezése megyékre. 
  11. Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata. 
  12. Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás.”

A Tisza-kormány a bejelentés előtt társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Alaptörvény tizenhetedik módosításának tervezetét, amelyről június 27-ig várták a véleményeket. Magyar Péter szombati bejelentéséről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2026. június 1-jén. Fotó: Papajcsik Péter / Index)